Jótanácsok Covid-fertőzés utáni regenerációhoz
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége ajánlásokat gyűjtött össze a koronavírus-fertőzésből gyógyultak támogatásához. Mindenkinek érdemes végigböngésznie a listát.
Másfelől az sem mindegy, milyen kondícióban kap el minket egy betegség. Noha a Covid esetében a túlsúly kockázati tényezőnek számít, az alultápláltság legalább ilyen veszélyes. Egy friss svájci kutatás szerint az alultáplált belgyógyászati betegeknél 20%-kal csökkenthető a halálozási arány táplálkozásterápiával - teszik hozzá.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének ajánlása a betegség utáni regenerációhoz:
Tanácsok fogyás és/vagy alultápláltság esetén
- rendszeresen ellenőrizzük a súlyunk alakulását
- együnk gyakran, keveset, főétkezések közé feltétlenül iktassunk be 2-3 kisebb étkezést
- részesítsük előnyben a kalória- és fehérjedús ételeket, pl. halat, vagy csirkehúst rizzsel, túróval töltött héjában sült burgonyát
- dúsítsuk az ételeinket például reszelt sajttal, darált mandulával, dióval vagy éppen tejporral
- fogyasszunk bőségesen folyadékot, a palettát színesíthetjük tejes italokkal is, amelyekkel a vízhez képest plusz tápanyagokat és kalóriát nyerhetünk
- súlyos étvágytalanság és jelentős fogyás esetén speciális roboráló készítményekre és tápszerekre is szükség lehet, ilyenkor az étrend szakszerű összeállításáért forduljunk dietetikushoz
Tanácsok étvágytalanság, az ízérzékelés és szaglás csökkenése esetén
- nyugodtan válasszuk a kedvenc ételeinket
- az intenzívebb összetevőkkel, mint például a mustárral, a tormával, fűszerekkel, savanykás gyümölcsökkel vonzóbbak lehetnek az ételek
- a változatosabb ízvilág mellett különböző állagú és hőmérsékletű fogásokkal is érdemes kísérletezni
- ha túl sósnak vagy keserűnek érzünk egy ételt, ízérzékünkön javíthat egy kis édesítés például mézzel
- fémes szájíz esetén ne használjunk fém evőeszközöket
- kisebb tányéron nem hat riasztóan soknak az étel
- szájszárazság esetén gyakrabban öblítsünk szájat, de ne használjunk alkoholos szájvizeket, a nyálelválasztást fokozhatja cukormentes cukorka vagy rágó fogyasztása
Tanácsok fáradtság esetén
- a puha, magas víztartalmú ételek fogyasztása könnyebb lehet fáradtság és légszomj esetén, jó szolgálatot tehetnek a különböző szószok, mártások is a fogások nedvesítésében
- hagyjunk magunknak elég időt az étkezésre
- ha túl fáradtak vagyunk a főzéshez, bátran válasszuk a készételeket, vagy rendeljünk házhoz
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Mindenekelőtt figyelni kell a nőkre és meg kell hallgatni őket. Ez a hozzáállás inspirálta a Mars nemzetközi #HearToBeHeard kutatását, amely 2021... Teljes cikk
A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk
A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Ők kapták a digitális gazdaság női példaképeinek járó elismeréseket 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja