Jól jártak az államtitkárok, 35 százalékkal nőtt a fizetésük
Bruttó 1,75 millió forintra nőtt a csak államtitkári posztot betöltők fizetése. Az emelkedés mértéke 35 százalék, amelyet már év elején érvényesítettek a fizetésekben - szúrta ki az Mfor.hu.
Azok az államtitkárok, akik a parlamenti patkóban is helyet foglalnak, nem jártak ilyen jól. Nekik ugyanis be kellett érniük a képviselői alapbér emelkedésével - írja a portál.
Ez 997 ezer forintról 1 103 400 forintra nőtt márciustól, mellé változatlan összegű államtitkári fizetést vehetnek fel, vagyis a bruttó 1 296 300 forintot. Azaz havi összkeresetük így 2 399 700 forintra emelkedett márciustól.
Hasonló a helyzet a miniszteri fizetésekkel, annak összege maradt bruttó 1 979 400 forint. Viszont néhány miniszter az államtitkárokhoz hasonlóan a parlamentben is tevékenykedik, mint például Varga Mihály, Gulyás Gergely, Rogán Antal vagy Szijjártó Péter. Ők az alapjuttatás emelkedésével márciustól bruttó 3 082 800 forintot kapnak.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk
Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 3 hónapja
- A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést 3 hónapja
- Magasabb bérekért sztrájkoltak a közigazgatási hivatalok alkalmazottai a szomszédunkban 4 hónapja
- Rétvári Bence: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap 4 hónapja
- Január elsejével emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére 5 hónapja
- Kihirdették, mikor lesz a 2024-es közigazgatási szünet 6 hónapja
- Kiugró béremelés: több mint félmillió forintos fizetést kapnak az óvodapedagógusok Csepelen 6 hónapja
- Fizetésemelésért tüntettek az RTL vágói 7 hónapja
- Orbán Viktor fizetése 4,178 millió forintra nőtt 8 hónapja
- Mennyit keres: HR, IT és építőipar? 9 hónapja
- Ismét sztrájkolnak a Ryanair pilótái 10 hónapja