Jogsértés a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában
Mulasztásokat és jogsértő gyakorlatokat tárt fel az alapvető jogok biztosa a sajátos nevelési igényű tanulók oktatáshoz való hozzáférésében. Székely László az emberi erőforrások miniszteréhez és a Klebelsberg Központ elnökéhez fordult - írja az MTI.
A Székely Lászlóhoz forduló szülők sérelmezték, hogy sajátos nevelési igényű gyermekeik nem kapták meg a szakértői bizottság szakvéleményében meghatározott fejlesztő nevelést, oktatást. Az alapvető jogok biztosának vizsgálatait összegző jelentés kiindulásként rögzíti: a sajátos nevelési igényű diáknak joga van ahhoz, hogy különleges bánásmód keretében, állapotának megfelelő pedagógiai ellátásban részesüljön, amit a szakvéleményben foglaltak szerint kell biztosítani.
Az ombudsman öt panaszügyből kettőben feltárta, hogy a sajátos nevelési igényű, integrált oktatásra jogosult tanulók a szakemberek, vagyis logopédus, pszichológus hiánya miatt nem jutottak hozzá a szakvélemény szerinti ellátáshoz. Megállapította, hogy ez sérti az érintett gyermekek jogát a védelemhez és a gondoskodáshoz. Olyan szülő is volt, akit közreműködésre kértek: juttassa el a szakértői bizottság szakértői véleményét a tanuló iskolájába. Ez a biztos szerint komoly aggályokat vet fel, ugyanis lehetséges, hogy a dokumentum nem vagy nem időben jut el a címzetthez.
Székely László jelentése kitér arra, hogy két esetben is akadályozott volt a sajátos nevelési igényű, fogyatékossággal élő diákok eljutása a szakértői véleményben kijelölt iskolába. Kiemelte, hogy az intézménynek kötelessége felvenni a tanulót; az iskola fenntartójának feladata az utaztatás megszervezése és költségeinek viselése. Súlyos problémának nevezte, hogy a fenntartóknak nincsenek meg a szükséges forrásaik.
Az alapvető jogok biztosa megállapította, hogy a hiányzó feltételek egyaránt sértik az oktatáshoz való jogot, valamint az esélyegyenlőség és a gyermekek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvét.
Az ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez fordult, azt kezdeményezve, hogy tegye meg a problémák megoldásához szükséges intézkedéseket. Felkérte továbbá a Klebelsberg Központ elnökét: oldja meg, hogy valamennyi sajátos nevelési igényű gyermek megkapja a szakértői véleményben rögzített ellátást. Kezdeményezte továbbá, hogy a szakértői bizottságok a szakértői véleményeket minden esetben közvetlenül küldjék meg a kijelölt köznevelési intézményeknek - olvasható a közleményben.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Átalakítják a Nemzeti Tehetség Programot 2 hónapja
- Új vezérigazgató az Invitech élén 2 hónapja
- Orbán Viktor: Minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az embereket meggyőzzék, van értelme dolgozni 3 hónapja
- Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába? 3 hónapja
- Rekordszámú diák nevezett az idei pénzügyi vetélkedőre 3 hónapja
- Egy HR-es átlagosan nem 100, hanem "csak" 50 embert szolgál ki 4 hónapja
- Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- Két nemzetközi csereprogram is elindult diákok számára 4 hónapja
- Van értelme a nagy beruházásoknak, ha a munkaerő-igény nem biztosítható? 5 hónapja
- Nagy esély van rá, hogy Magyarországon lesz a 2028-as WorldSkills verseny 5 hónapja