Január elsejétől tovább csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben
A módosítás következtében semmilyen adminisztráció nem terheli a hat óránál rövidebb képzéseket, valamint a munka- és tűzvédelmi képzéseket.
Január elsejétől tovább csökkent az adminisztráció a felnőttképzésben - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel. A felnőttképzési szabályozás további jelentős egyszerűsítése azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb időt vegyen igénybe a képzésekkel kapcsolatos adminisztráció - tájékoztatott az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a közlemény szerint. A kormány 2010 óta munka- és tudásalapú társadalmat épít: ennek részeként a felnőttképzési rendszer megújításának elsődleges célja megmutatni, milyen képzésekben érdemes részt venni a munkaerőpiacon való eredményes érvényesüléshez. Ehhez szükség van a képzésekre vonatkozó adatokra, de január elsejétől már kevesebb az ehhez kapcsolódó adminisztrációs teher - tette hozzá György László.
A felnőttképzési szabályozás változásai a vállalati belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítését, és az adatszolgáltatási és adatkezelési kötelezettségek csökkentését érintik. A módosítás következtében nem tartoznak a vállalati belső képzések körébe - azaz semmilyen adminisztráció nem terheli - a hat óránál rövidebb képzések, valamint szintén kikerültek a törvény hatálya alól a munkavállalók számára nyújtott munka- és tűzvédelmi képzések. További fontos könnyítést jelent a vállalkozások számára, hogy a képzésekhez kapcsolódó adatszolgáltatást elég negyedévente - tehát évente összesen négy alkalommal - teljesíteniük. A belső képzésekre vonatkozó szabályok egyszerűsítésén túl minden felnőttképzés esetében kevesebb adatszolgáltatásra van szükség, valamint jelentősen -csaknem a felére - csökkent a kezelendő személyes adatok köre is.
A tavaly szeptember 1-jén elindult új felnőttképzési rendszer bevezetésének célja az adminisztratív terhek csökkentése mellett a képzések mérhetőségének kialakítása és munkaerőpiaci relevanciájának javítása, a felnőttképzésben résztvevők számának növelése, valamint a kimenetvezérelt - azaz a szabályozás fókuszát a folyamatról a kimeneti mérésre áthelyező - képzési rendszer létrehozása volt.
MTI

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 3 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja