kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Irreális elképzelésekkel vágnak bele a munkába a fiatalok

A pályakezdők legfőbb gyengesége, hogy nem tudatosan választanak potenciális munkahelyet, oda mennek dolgozni, ahová éppen sikerül bekerülniük. Ráadásul a fiatalok prioritásai között a fizetés és a juttatások sokkal fontosabb helyen szerepelnek, mint a munkakörnyezet, a munkatársak vagy a tanulási, illetve fejlődési lehetőségek.

Mára az állásinterjúra érkező fiatalok egyre rutinosabb interjúalanyokká váltak, pontosan tudják, hogyan viselkedjenek, mit mondjanak, ám nem ártana alaposabban felkészülniük a pályáztató cég tevékenységét, kultúráját vagy éppen a pozíció pontos tartalmát illetően - mondja Bóka Ferenc, a Centura Személyzeti Tanácsadó Iroda vezető szakértője.

A pályakezdők legfőbb gyengesége, hogy nem tudatosan választanak potenciális munkahelyet, oda mennek dolgozni, ahová éppen sikerül bekerülniük. Amikor a frissen végzettek elkezdenek állást keresni, jelentős részük nem is tudja pontosan, mivel szeretne foglalkozni, így a munkaadó számára szerencsétlennek, motiválatlannak tűnnek. Gerlei Béla, a Karrier Intézet igazgatója szerint egy álláskeresőnek még jóval az interjú előtt meg kellene fogalmaznia, legszívesebben pontosan milyen tevékenységeket végezne a munkája során, részleteiben milyen állást keres. Így amikor személyes találkozóra kerül sor, a megjelenésével, a felkészültségével, az érdeklődésével és a szakmai tudásával is azt kell sugallnia, hogy számára a választott pálya fontos, érdekes és lelkesítő - fogalmazott Gerlei Béla.

Bóka Ferenc úgy látja, a fizetés és a juttatások sokkal fontosabb helyen szerepelnek a fiatalok prioritásai között, mint a munkakörnyezet, a munkatársak vagy a tanulási, illetve fejlődési lehetőségek, holott hosszú távon az utóbbiak előzhetik meg a kiégést, a motiválatlanságot. Akik 18 évet az iskolapadban töltöttek, friss diplomásként gyakran irreális elképzelésekkel vágnak bele a munkába, a kijózanodást pedig sokszor a kiábrándulás követi.

Sattler Katalin, a Smaroglay & Tóth Személyzeti és Tanácsadó Iroda szenior tanácsadója szerint céltudatosabbnak és földrajzi értelemben sokkal rugalmasabbnak kellene lenniük a fiataloknak, a jelenlegi munkaerőpiac sokkal nagyobb mobilitást vár el, és vidéken is van számos jó lehetőség.

Világgazdaság
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Stagnáló munkaerő-felvétel? - Erre számíthatunk idén a munkaerőpiacon

Bár a hiányszakmákban nem kérdés, hogy továbbra is keresik a cégek a munkaerőt, más területeken ez nem ilyen egyértelmű. Egyesek szerint... Teljes cikk

"Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai?

Gazdasági és társadalmi tényezők állnak a hátterében annak a ténynek, hogy több nő keres állást Európában mint Észak-Amerikában. Szerepet... Teljes cikk

Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk