Indul az első űrkutatási szakirányú továbbképzés Magyarországon
Az új képzés az élő, illetve az élettelen természettudományra, a műszaki és informatikai területre és a társadalomtudományokra fókuszál.
Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben 16 egyetem vállalta az együttműködést. A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára elmondta, bízik abban, hogy jól működő és rugalmas lesz ez a konzorcium, amely a KKM koordinálásában jött létre.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy tavaly nyáron fogadta el a kormány az első magyar űrstratégiát, amelynek jelentős eleme, hogy felkarolják a kutatók munkáját. Közölte, az egyetemek konzorciumba szervezése azt a célt szolgálja, hogy tudjanak egymás tevékenységéről, a különféle műhelyekben végzett tevékenységek pedig a közös cél érdekében összeadódjanak. Deli Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora ismertette, hogy 16 egyetem írta alá a megállapodást, amelynek értelmében 2022 őszén szakirányú továbbképzést kívánnak indítani magyar és angol nyelven is.
A képzés négy tudományterületre fókuszál: az élő, illetve az élettelen természettudományra, a műszaki és informatikai területre és a társadalomtudományokra. Hozzátette, az élő természettudományokért a Debreceni Egyetem, az élettelen természettudományokért az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a műszaki és informatikai területért a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a társadalomtudományokért pedig az NKE lesz a felelős; az NKE egyben a konzorcium szakmai koordinálásáért is felelős.
A sajtótájékoztató végén Sztáray Péter és Bódis József is aláírta az UniSpace konzorciumi megállapodást. Ferencz Orsolya miniszteri biztos az MTI-nek elmondta, az UniSpace egy egyedülálló felsőoktatási termék: három féléves szakirányú továbbképzés, amely lehetővé teszi, hogy a négy tudományterületen az űrszektort felépítő ökoszisztéma képzése egységesedjen. Hozzátette, az élő, illetve az élettelen természettudományon, a műszaki és informatikai területen és a társadalomtudományokon belül a 16 egyetem koordináltan vesz részt a különféle területeken, ahol képzési kompetenciával rendelkezik.
A tervek szerint 2022 szeptemberében indul el a képzés, a jelentkezéshez szükség lesz alap szintű diplomára. A szakirányú továbbképzést elvégző hallgatók igazolást kapnak arról, hogy kifejezetten az űrszektorban bizonyos tudományterületeken szereztek ismereteket. Kiemelte, már külföldről is érdeklődnek a program iránt, partnerként akarnak bekapcsolódni, ezért fontos az angol nyelvű képzés elindítása.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 6 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 2 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja
- Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben 2 hónapja
- Váci beruházás - itt képezhetik ki az új iparágak számára szükséges munkaerőt 3 hónapja
- Így újul meg 2,6 milliárd forintos támogatással ez a győri technikum 3 hónapja