Íme, a Nemzeti Tehetség Program idei díjazottjai!
Magyarország legfontosabb erőforrása az ember, ezért a tehetségek gyarapítása közös feladat - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért és a Tehetségbarát önkormányzat-díj átadóján.
A tehetséges fiatalok, az őket felkaroló pedagógusok, a tehetség ügye mellé álló ismert emberek reményt adnak arra, hogy Magyarország képes a "kanyarban előzni" - fogalmazott az államtitkár.
Novák Katalin elmondta: a Nemzeti Tehetség Programban évente több mint hárommilliárd forintból 350 ezer tehetséges fiatalt támogatnak. Jövőre erre a célra 3,6 milliárd forintot fordítanak, az adójuk egy százalékát a programnak felajánló magyarok száma közelít a 300 ezerhez - emelte ki.
Kitért arra is, hogy az idén először meghirdetett Stipendium Peregrinum ösztöndíj részeként tizenkilenc tehetséges fiatal tanulhat külföldi egyetemen az állam segítségével.
A Bonis Bona-díj célja, hogy erkölcsileg és anyagilag is elismerjék a tehetséges fiatalokat segítő szakembereket és szervezeteket. Idén életműdíjat kapott
- Bencze Mihály, a bukaresti Ady Endre Líceum igazgatója,
- Csörgő Terézia, a Lehel vezér Gimnázium volt tanára,
- Radnai Gyula, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára,
- Horváth Gábor, a Piarista Gimnázium tanára,
- Sipos Ferenc Tibor, a soproni Petőfi-iskola igazgatója,
- Fábry György, az Agrártudományi Egyetem Gépészmérnöki Karának volt tanára és
- Kraszna László, a Snétberger Zenei Tehetség Központ egykori tanára.
Elismerést vehetett át továbbá ötven tehetséggondozó, -fejlesztő és -segítő szakember.
A Tehetségbarát önkormányzat-díjat olyan önkormányzatok nyerhetik el, amelyek folyamatosan segítik a tehetséges fiatalok felkutatását, támogatását, és példamutató együttműködést folytatnak a tehetséggondozó szervezetekkel.
A kitüntetést idén Budakeszi, Zalaegerszeg, Biatorbágy, Zirc, Kaposvár és Páty önkormányzata kapta.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Nyolc trendre kell figyelniük a cégvezetőknek, ha sikereket akarnak elérni az évtized végéig. A Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem kutatói szerint... Teljes cikk
A cégeimben nincs HR osztály, egyetlen HR-es sem dolgozik nálam - jelentette ki Chamath Palihapitiya, a Social Capital alapítója, a Facebook egykori... Teljes cikk
2022-ben 110 ezer nyugdíjas dolgozott, ám ennél sokkal többet be lehetne vonni a munkaerőpiacra. Milyen munkákra jönnek? Milyen speciális igényeik... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 1 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 1 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 3 hete
- Egyre több szakmában bizonyíthatnak a fiatal tehetségek a JuniorSkills tehetséggondozó versenyeken 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- 30 százalékos európai szabadalmi díjkedvezményt kapnak a mikrovállalkozások 1 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 1 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 1 hónapja
- A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját 2 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végétől 2 hónapja