Így próbálják munkához juttatni a Nokia elbocsátott dolgozóit
Tárgyalásokat kezd a Nokia elbocsátott dolgozóinak foglalkoztatásáról a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a régió vállalkozóival - olvasható a nemzetgazdasági miniszternek Kolber István független képviselő (Demokratikus Koalíció) kérdésére adott írásos válaszában.
A Nokia február 8-án jelentette be, hogy a 4.400 főt foglalkoztató komáromi gyárából 2.300 főt bocsátanak el. A képviselőnek adott írásbeli válasz felidézi, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium vezetése megállapodott a Nokia komáromi gyárának igazgatójával közös munkacsoport felállításáról, amely igyekszik feltárni a tömeges létszámleépítés következményeit enyhítő lehetőségeket.
A munka a tárcánál megkezdődött. Matolcsy György írásos válasza szerint áttekintették a belföldi illetve európai uniós támogatási lehetőségeket. A támogató programokhoz az Európai Szociális Alap és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási alap biztosíthat forrást. A miniszter megjegyzi, hogy "természetesen az EU-s forrásokon kívül hazai pénzeszközök bevonásával, munkaerő-piaci szolgáltatások nyújtásával is segítjük majd az érintetteket". A munkaügyi központ a Nokia által tervezett létszámleépítés ütemezésével összhangban tervezi és valósítja meg a szükséges intézkedéseket.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arról is tájékoztatta Kolber Istvánt, hogy a "Nokia Komárom Kft. a Munkaerőpiaci Alapból munkahelyteremtő támogatásban, illetve egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatásban sem részesült".
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- A szociális szférában dolgozók bérének növelését sürgeti az LMP 2 hónapja
- "Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek? 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup 2 hónapja
- Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél 2 hónapja