Így formálja át a HR-t az AI-forradalom
Idén várhatóan mintegy 165 milliárd dollárt költenek világszerte mesterséges intelligencia (AI) megoldásokra, beleértve a szoftvereket és a hardvereket is, és ez az összeg az évtized végére megközelítheti majd az 1600 milliárd dollárt – derül ki a Precedence Research előrejelzéséből.
Az AI térhódítása évről-évre számos szakmában erősödik, ehhez a trendhez természetesen a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik és a HR folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap a technológia. Egy olyan ipari forradalom közepén járunk, mely a villamosenergia megjelenésénél is nagyobb jelentőséggel bírhat hosszú távon – vélekednek a Work Force HR szolgáltató szakértői.
Látványos növekedés várható a következő években a mesterséges intelligencia megoldásokra költött összeget tekintve, a Precedence Research előrejelzése szerint idén várhatóan 164,99 milliárd dollárt fordítanak ilyen célokra világszerte, majd ezt követően az évtized végéig évente átlagosan 38 százalékos bővülés várható a piacon. Ez azt eredményezi, hogy 2030-ra az éves AI-költés elérheti az 1591 milliárd dollárt.
„Egy paradigmaváltás közepén van az emberiség, aminek kulcsfontosságú része a technológiai fejlődés, melynek része a mesterséges intelligencia (AI) által is generált ipari forradalom. Az automatizáció és robotizáció valamint az AI elterjedése gyökeresen alakítja a munkaerőpiacot, mely mindegyikőnk munkájára hatással van. Öt év múlva senki nem fog a jelenlegi munkakörében dolgozni, mint ahogy az elmúlt 3 évben is legtöbb munkavállalónak új technológiai alkalmazásokat kellett elsajátítania – mondta Kudari Nóra, a IVSZ-Digitális Vállalkozások Szövetségének projekt- és munkacsoportvezetője.
Az AI térhódítása forradalmi változásokat hoz a HR-részlegek életében, az emberi erőforrás-menedzsmenthez kapcsolódó folyamatokban is. Az Engagedly júniusban közzétett, az AI és a HR viszonyát elemző kutatása szerint a megkérdezett vállalkozások ötödénél éltek azokkal az előnyökkel, amelyeket a mesterséges intelligencia kínál a munkaerő-menedzsment során. Ennél is nagyobb az aránya azoknak a nagyvállalati HR-szakembereknek, akik a HR-folyamatok átalakításánál vetik be az AI-t, 45 százalékuk jelezte ezt a felmérés során. A mesterséges intelligenciát már használók 65 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a technológia hozzájárul a hatékony és produktív munkaerő-menedzsmenthez.
A digitális érettség és kompetenciák további fejlesztése elengedhetetlen a jövő munkavállalóinak felkészítéséhez. Gáspár Gergely, a Work Force HR szolgáltató értékesítési és marketing igazgatója szerint a vállalatok szerepe ebben kiemelt fontosságú. „Ahogyan az embereket érzékenyítjük a különböző kultúrákhoz és munkakörnyezetekhez, ugyanúgy fel kell őket készíteni a mesterséges intelligencia térnyerésére is. Nem szükséges mindenkinek AI fejlesztővé válnia, de mindenki számára fontos az AI által nyújtott lehetőségek megértése. A munkaerőpiacon megjelenő változásokat érzékelve, a vállalatoknak lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy munkatársaik képesek legyenek alkalmazkodni a mesterséges intelligencia okozta változásokhoz” – mondta a szakember, aki rámutatott arra is, hogy a munkaadóknak tisztázniuk kell a célokat, elvárásokat és stratégiákat az AI által támogatott folyamatokkal kapcsolatban.
„Hogyan fogja megváltoztatni a mesterséges intelligencia a vállalat működését és termelését? Hogyan segíti a munkatársak munkavégzését? Ezek az alapvető kérdések, amelyekre előre kell válaszokat keresni. Az AI alkalmazását nem lehet kizárólag a rövid távú haszon alapján tervezni, annak hosszú távú és közvetett hatásait is pontosan értékelni kell. Sok cégről hallunk, aki tervezi az AI bevezetését a toborzás és kiválasztás támogatására – viszont jóval kevesebb olyan példát ismerek, ahol először megvizsgálták, hogyan változnak a recruitment során kritikus, elvárt kompetenciák ebben az új, még inkább technológia-vezérelte világban. Azok a cégek, akik tudatosan készülnek az AI forradalomra és partnerként vesznek részt az értékláncban, a termelékenység mellett jelentősen növelhetik alkalmazottaik elköteleződését is” – tette hozzá Gáspár Gergely.
Kudari Nóra a vállalatok felelőssége mellett kiemelte, hogy munkavállalói részről is elengedhetetlen az alkalmazkodás. „Az új technológiák elsajátításának képessége még nagyobb jelentőséggel fog bírni a jövőben. Ehhez fontos egy erőteljes nyitottság a munkavállalók részéről is amellett, hogy a vállalatoknak stratégiai intézkedéseket kell hozniuk. A tanulás-fejlesztési folyamatnak a szervezteti kultúra részévé szükséges válnia azért, hogy felkészítsék a munkaerőt a munkavégzés módjában bekövetkező változásokra” - nyilatkozta Kudari Nóra.
A szakértők szerint a jövő fő kompetenciája a digitális készség lesz, amit kénytelenek lesznek a cégek tanítani. Kudari Nóra hozzátette, hogy az egyetemeken már tananyag a mesterséges intelligencia, ezekről a képzésekről már megfelelő ismeretekkel kerülnek ki a frissdiplomások a munkaerőpiacra. Emellett a Work Force HR szolgáltató hangsúlyozza, hogy a manuális munkavégzésre és a humán munkaerőre nagy szükség lesz a jövőben is, azonban elképzelhető, hogy a ma ismert és megszokott munkakörök átalakulnak majd.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Az új technológiáknak, köztük a teljesítményt mérő eszközöknek, robotoknak és mesterséges intelligencia alapú szoftvereknek való kitettség a... Teljes cikk
Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk
Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk
- AI és Nokia 3210: nem hagyható ki a személyes jelenlét a toborzásból 4 napja
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 5 napja
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 5 napja
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 5 napja
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 2 hete
- Mit keresnek a vállalatok egy vezetőben 2024-ben? 2 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 2 hete
- Megtartott munkáltatói ígéretek 4 hete
- Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető mutatkozott be a köztévén 4 hete
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 1 hónapja
- Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya? 1 hónapja