Így alakítanák át az egészségügyet
Teljesítmény alapján fizetnék az orvosokat, praxisok szűnhetnek meg, a koncentrált ellátórendszer miatt pedig sok betegnek többet kell majd utaznia. A centrumkórházak szabadon vezényelhetnék az orvosokat, a diplomás szakdolgozóknak pedig 55 százalékos béremelést ígérnek.
Mintegy fél tucat törvény módosítását kezdeményezi az egészségügy átalakításáról szóló csomaggal a területért felelős belügyminiszter, Pintér Sándor - írja a Népszava. A legfontosabb tervezett módosítások az alábbiak:
- A centrumkórházak mint munkáltatók szabadon vezényelhetnék az orvosokat, szakdolgozókat.
- A gyógyítói teljesítménytől függően 40 százalékkal nőhet, de 20 százalékkal csökkenhet is az orvosok, ápolók bére.
- A betegek egy részének várhatóan többet kell majd utazniuk, mert a tervezet koncentrálná az ellátásokat.
- A megyei centrumkórházakba költöztetnék azokat a szakmákat, amelyek biztosításához sok szakemberre van szükség. Azt, hogy az egyes kórházak milyen ellátásokat nyújthatnak, a belügyminiszter külön rendeletben határozza majd meg.
- Az 1200 főnél kisebb háziorvosi körzeteket 2028-ig megszüntetnék.
- Az önkormányzatok lemondhatnának arról, hogy maguk gondoskodjanak az alapellátásról a településükön, ekkor az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) alá tartozó praxiskezelő köt szerződést az orvossal, s annak személyét csak véleményezheti az önkormányzat.
- A tervezet továbbra is számol az önkormányzati szakrendelők államosításával.
- A jövőben egy megyében egy irányító egészségügyi intézmény működne. A városi kórházak a megyei irányítók telephelyeiként, társkórházként fogadhatnák a betegeket. Az utóbbiakban főként egynapos műtétek, belgyógyászati, valamint szülészeti és sürgősségi ellátások maradnának egyéb társszakmák mellett.
- A munkáltatói jogokat a centrumkórházak gyakorolnák és azok osztanák újra adott területen elérhető kapacitásokat is. Azzal, hogy a munkáltatói jogok a megyei kórházakhoz kerülnek, a dolgozók munkaszerződése változó telephelyre szólna, így odavezényelhetnék őket, ahol éppen szükség van rájuk.
- A tartós ápolásra szorulók ellátását és az ahhoz tartozó infrastruktúrát átadnák a szociális szférának.
- Központosítanák a laborszolgáltatásokat egyetlen nagy állami cégben, a Nemzeti Orvoslaboratóriumi Diagnosztikai Nonprofit Kft.-ben (NOLD NKft.).
- Az alap- és középfokú végzettségű egészségügyi szakdolgozóknak átlagosan 32 százalékos, a diplomásoknak átlagosan 55 százalékos emelést javasolnak. A béremeléssel párhuzamosan több bérpótlékot megszüntetnének, illetve egy részük beépülne az alapbérbe.
- A javaslat szerint a kormány megszüntetné a szakdolgozói kamarai tagdíj állami átvállalását is.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Felhagytak szerdán a hétfőn kezdődött általános sztrájkkal a román postások, miután sikerült megállapodniuk a román posta vezetőségével... Teljes cikk
“Nem mennyiségi, hanem minőségi problémák vannak a magyar munkaerőpiacon” - jelentette ki Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős... Teljes cikk
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán csoportnál kedden, az egyeztetésen a szakszervezetek többsége elfogadhatónak nevezte egy hosszabb távra... Teljes cikk
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Szakemberhiány miatt szünetel több vizsgálat az Oroszlányi Szakrendelőben 4 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja