Idén kevesebb diákmunkásra van szükség
Körülbelül 5 százalékkal esett vissza a diákmunkások iránti kereslet idén. Az órabérek továbbra is a Balatonnál és Budapesten a legmagasabbak, a legnépszerűbbek pedig a fesztiválos, strandos, szabadidőparkos, szállodai munkák.
Mintegy öt százalékkal kevesebb diákmunkásra van szükség idén. Az okok összetettek, a háborús infláció mindenképpen megjelenik a vendéglátásban, ugyan „nem állt földbe a világ”, ám a cégeknek szemmel láthatón jobban meg kell gondolni költéseiket, és kisebb létszámmal dolgoznak a tavalyi évhez képest – mondta a Napi.hu-nak Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője.
A népszerű munkák tekintetében nincs lényeges változás, nagyon mennek a fesztiválos, strandos, szabadidőparkos, szállodás munkák, de az árufeltöltés és az eladói munka is népszerű. Ami nem menő, a nehéz fizikai, monoton gyári és a mezőgazdasági munka.
Területi megoszlásban a Budapest és a Balaton viszi a prímet, utóbbinál különösen kecsegtető, ha szállást is ad a cég.
Az idei nyár tapasztalatai arról is árulkodnak, hogy a cégek számára nagyobb a merítés, jobban tudnak válogatni, és a kínálati piac erősödött. Ez egyébként nem baj, hiszen minden munkavállalónak meg kell tanulni, hogy nem lehet minden úgy, miként ő szeretné. Vagyis a jelenlegi helyzet hosszútávon a diákok hasznára válhat – véli Majzik Nándor.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a... Teljes cikk
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
- Beindultak a nyári idénymunkák: jól jöhet a plusz bevétel, de nem árt résen lenni 3 napja
- Biciklizés, forgalomfigyelés, AC: így választotta ki gyakornokait a BKK 4 napja
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete