Idén is lesz Muti, hol dolgozol? nap
2022-ben is útjára indul a #mutiholdolgozol felhívás olyan vállalatok részére, amelyek szívesen megmutatják magukat és a 21. század tipikus és egyáltalán nem tipikus munkahelyeit a jövő munkavállalói, a gyerekek és fiatalok számára.
Idén ünnepli 10. születésnapját a Balansz Program, amely Magyarország első civil szervezet által létrehozott munkaerőpiaci programja, fókuszában a munka-magánélet és a családbarát megoldásokkal.
A Balansz program először 2019-ben hívta a cégeket a #mutiholdolgozol felhívásban közös fellépésre, hogy a családok, gyermekek jobban értsék hol, hogyan, mit és kikkel dolgoznak a szülők, nagyszülők.
A családbarát vállalatok és vállalatbarát családok együttműködése, a partneri viszony kialakítása ugyanis sokat segíthet abban, hogy a mind rugalmasabb munkaerőpiaci megoldások és a turbulensen változó szakmák, vállalati funkciók mellett a cégek és a munkavállalók versenyképesek maradjanak és jól együttműködjenek.
“Mivel a nyári iskolai szünet első napjait céloztuk meg, a gyermekek elhelyezésében is segíthet ez a céges program - ez pozitívum a szülőknek. És miért jó a cégnek? Nagyban erősíti a szervezeti kultúrát, a közösségi érzést, empátiát, megértést a csapaton belül - hiszen sokszor nem csak a családos, hanem a nem gyermekes munkavállalók is szívesen vesznek részt a gyermekeknek szóló programok előkészítésében és lebonyolításában” - mondta Ujvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány Balansz Programjának vezetője.
Akik csatlakoznak a #mutiholdolgozol felhíváshoz a Balansz Program szervezésében szakmai segítséget is kapnak a szervezéshez, előkészítéshez és a sikeres kommunikációhoz.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Agrárminisztérium: tervezhető jövőképet biztosít a fiataloknak az agrárszakképzés 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 3 hónapja
- Korai ébresztő és rendszeres testmozgás - táborral népszerűsítik a katonai és rendészeti pályát 3 hónapja
- A friss diplomások 78 százaléka már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott, sokan mennének külföldre 3 hónapja
- Látogatói rekord dőlt meg az Educatio szakkiállításon 4 hónapja
- "Aki Magyarországon tanulni kezd, annak biztosan lesz állása" - megnyílt az Educatio Szakkiállítás 5 hónapja
- A milliós fizetés sem elérhetetlen - Ezekkel a mesterdiplomákkal lehet a legjobban keresni 5 hónapja
- Így erősödik a felsőoktatás és a szakképzés kapcsolata 6 hónapja
- György László: a cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával vagy továbbtanuljon 6 hónapja
- Ismét központi nyílt Napot tart a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 6 hónapja