Hol végezze a munkavállaló a munkáját?
A munkavállaló alapvető kötelezettsége, hogy az előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenjen, és munkát végezzen. Ezért lényeges kérdés, hogy a munkavégzés helyét miként lehet meghatározni. Mi dönti el, hogy a munkavállaló hol végezze a munkáját - erről ír Dr. Szabó Gergely ügyvéd a HRBlogon.
A dolgozó munkahelyét leggyakrabban a munkaszerződésben határozzák meg. Azonban érdemes tudni, hogy a Munka Törvénykönyve alapján a munkahely meghatározása nem feltétele a munkaszerződés érvényességének. Ez azt jelenti, hogy úgy is létrejöhet érvényes munkaszerződés, hogy a felek abban nem kötik ki a munkahelyet.
Az egyértelműség és a későbbi viták elkerülése végett mindenképpen ajánlott a munkavégzés helyének rögzítése a munkaszerződésben.
A munkahely körültekintő meghatározása fontos. Nemcsak azért, mert a munkavégzés kötelezettsége e helyhez kötődik, hanem azért is, mert a munkahely megváltoztatása csak közös megegyezéssel lehetséges.
Jelenleg már nem jogszerű a munkahelyet változó munkahelyként megjelölni. Helyette a munkavégzés helyének tágabb földrajzi területben való meghatározását lehet alkalmazni.
Fotó:pixabay
A teljes cikk a HRBlogon olvasható.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Milyen egy startup cégnél HR-t vezetni? Török-Böröcz Anna hét évvel ezelőtt egy 10 fős csapathoz csatlakozott HR-esként, most hetvenen vannak öt... Teljes cikk
A zaklatás kiemelt médiatéma mostanában. Gyakran fennáll a veszélye annak, hogy ha megkérdőjelezünk egy álláspontot, akkor ez a zaklatás vádját... Teljes cikk
A kiválasztási folyamatban résztvevő szakembereknek komoly munkával jár megtalálni a vállalat számára megfelelő munkatársakat. Mivel a toborzás... Teljes cikk
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 1 hete
- Tizenegy ország dolgozóit kérdezték meg, melyik munkarendet szeretik a legjobban 1 hete
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 3 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete