Hogyan kerülhető el a munkavállaló kiégése?
Sok cégnél olyan irreális célokat tűznek ki a munkavállalók elé, amik vagy megvalósíthatatlanok vagy a túlterhelt dolgozó hamar kiég. Ez azonban elkerülhető - írja a Piac & Profit.
Egy januári felmérésből az derült ki, hogy ez felelős a burnout jelenségért, azaz hogy kiégnek a dolgozók. A munkaadóknak reálisan kell kitalálni azt a mennyiséget, amit egy jól teljesítő alkalmazott még képes anélkül elvégezni, hogy túlterhelje magát. Ha nem tesz így, akkor könnyen elveszítheti munkavállalóit.
Az Elsevier's Science Direct 2015-ös elemzéséből az látszik, hogy az egyéni célkitűzések a leghasznosabbak, így 12-15 százalékkal javítható a teljesítmény.
Néhány ötletet gyűjtött össze a lap a kiégés elkerülésére:
Nem szabad túl homályos célokat kitűzni, azaz nem jó az a megoldás, hogy az alkalmazott növelje bizonyos százalékkal az eladási bevételeket, hiszen így nem tudja hogyan csinálja. Motivációra van szükség, tudnia kell, hogy az ő munkája mit jelent a cégnek, milyen része a vállalatnak. A főnököknek le kell ülniük az alkalmazottakkal, megtárgyalni velük a rövid és hosszú távú célokat, hogy lássák, az egyikből hogyan bontakozhat ki a másik, s hogy megmagyarázzák, mik az egyes lépések, amelyekből összeáll az egész fejlődés. Enélkül demotiváltakká válhatnak.
Sokszor elvárják az alkalmazottaktól, hogy szolgáljanak olyan új ötletekkel, amik az egész céget előbbre viszi. Nem jó ha ezek az elvárások túl általánosak. A főnöknek láttatnia kell a munkavállalóval, hogy ötletei hogyan hatnak a részlegére, vagy akár a teljes cégre. Jól működhet, ha az adott dolgozót összeismerteti más területen dolgozó kollégákkal, akár az egyik beülhet a másik osztály értekezletére.
Ha a célkitűzések túl nagyok még egy menedzser is érezheti úgy, hogy ez túl nagy munka egy embernek, nem érzi a támogató team-et maga körül. Erre jó megoldás a brainstorming. A Netflixnél például a vezetés az “empowerment” elvét alkalmazza, vagyis nagyfokú anatómiát engednek meg a beosztottaknak, hogy a saját belátása szerint és szaktudása függvényében döntsön a munkájában felmerülő problémákról, feladatokról és azok megoldási módjairól - emlékeztet a lap.
A Google olyan modellel dolgozik, hogy mérik a célkitűzések megvalósítását és a legfontosabb elért eredményeket, s ha egy Google-alkalmazott végrehajtotta a rá szabott adag 70 %-át, már azt pozitív dologként értékelik és ünnepelik. Nyilván ehhez az is kell, hogy a célok nem lötyögős ideálok, hanem kemény munkát igénylő célok, amik valószínűleg valamelyest irreálisak is.
Vannak cégek, ahol negyedéves örömünnepeket tartanak ismertetik az egyes munkatársak jelentős eredményeit, s azokat a javításokat, javulásokat, amik nekik köszönhetőek. Az elismerés, a pozitív visszajelzés, a szóbeli dicséret, a munkatársak tapsa mindig rendkívül motiváló erő tud lenni.
Fotó Pixabay
Piac & Profit
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk
A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk
Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Felmérés: túlhajszoltak és alulfizetettek a brit munkavállalók 2 hónapja
- Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt 2 hónapja
- Az emberek nem égnek ki, a szervezetek égetik ki őket 2 hónapja
- Végre egy jó hír: meglepően gyorsan alkalmazkodtak a polikrízishez a női felsővezetők 3 hónapja
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- 19 vezérigazgató halt meg tavaly munka közben - jobb "vállalati atlétává" kell válni 3 hónapja
- Az év eleje a felmondások ideje? 3 hónapja
- Munkavállalói motiváció: részesedés a cégben adómentesen 6 hónapja
- Hibrid munka pro és kontra - kevesebbet költ, aki otthonról dolgozik 8 hónapja
- A személyre szabott ajánlat a dolgozóknak is jár! - egy HR-vezető útmutatása 8 hónapja