kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Higgadt, elemző kapitányt keres a Magyar Kézilabda Szövetség

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) olyan kapitányt keres, aki higgadt, elemző munkával kihozza a férfiválogatottból, ami racionálisan benne van - írja az MTI.

Ballai Attila kommunikációs igazgató szerint olyan edzőre van szükség, akinek semmiképpen nem új a magyar kézilabda, aki képes a következő időszakban napi 24 órát foglalkozni azzal, hogy a csapat védekezését akár ellenfél-specifikusan felállítsa, és akinek pályája és élete csúcsa, hogy most a kezébe kapja a válogatottat, amelyet elvihet akár a 2020-as tokiói olimpiáig.

Az MKSZ pénteken jelentette be, hogy nem a tavaly nyáron munkába állt Ljubomir Vranjessel tervezi a folytatást. A svéd edző irányításával a férficsapat szerzett pont nélkül esett ki a januári, horvátországi Európa-bajnokság csoportkörében, júniusban viszont a világbajnoki bronzérmes Szlovénia búcsúztatásával kijutott a januári, német-dán közös rendezésű vb-re, melynek az olimpiai kvalifikáció miatt nagy a jelentősége.

Ballai Attila kifejtette, nem véletlen egybeesés, hogy Vranjes egy időben távozott a Telekom Veszprém vezetőedzői posztjáról és a férfiválogatott éléről is. Elismerte, hogy "bizonyos tekintetben antagonisztikus ellentétben áll egymással", ha valaki kapitányként és klubedzőként is dolgozik, mert más érdekek mentén kell tevékenykednie, viszont ha van nyolc magyar válogatott játékosa egy klubedzőnek, aki kapitány is, akkor élhet ezzel a lehetőséggel. "Vranjes inkább klubedző volt, mint szövetségi kapitány, szerintem a válogatottnál a legitimációját neki az adta, hogy a Veszprém edzője is" - magyarázta.

A kommunikációs igazgató szerint veszprémi távozásával tarthatatlanná vált a svéd tréner helyzete a válogatottnál, erre volt reakció az MKSZ döntése. "Az kétségtelen, hogy amikor idejött, nyolc magyar játékos dolgozott a keze alatt Veszprémben. A nyolcból már csak öt dolgozik ott, három elment, és az ötből kettőt elvétve látunk éles, komoly, nagy téttel bíró meccsen" - vélekedett.

Hozzátette, nem volt leírva Vranjes szerződésében, hogy favorizálnia kell a magyarokat Veszprémben, de ki volt mondva, elvárás volt vele kapcsolatban.

MTI
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Technológia és innováció az executive searchben

Csak azok a felsővezetői kiválasztók élhetik túl a következő időszakot, akik nem engednek a minőségből, a múlt módszereire is támaszkodnak, ám... Teljes cikk

Hol vannak munkaerő-tartalékok Magyarországon?

2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk

Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk