Határidők: így dokumentálja a lakáshitel támogatást
A határidőket tartalmazó NGM rendeletről ír Fata László, cafeteria szakértő a Cafeteria Trendben.
2. 2017.01.31-ig a folyósító bank adatot szolgáltat a NAV felé a folyósított összegekről.
3. A tavaly indított hitel támogatás adómentességéhez kapcsolódó teljes dokumentációnak 2017.04.15-ig kell rendelkezésre állnia, de a munkáltató dönthet úgy, hogy ezt csak 2017.05.31-ig gyűjti össze.
A 2016. előtt indított támogatás esetén a teljes dokumentáció már 2016-ban (vagy korábban) meg kellett, hogy legyen. A további folyósítás esetén csak pár dokumentumot (pl. cél szerinti felhasználás-folyószámlára utalásnál) kell begyűjteni.
Amennyiben a munkáltató a feltételek vizsgálatát hitelintézetre bízta, úgy az adómentesség teljes igazolásának is ezekre a határidőkre kell elkészülnie.
4. Ha a teljes dokumentáció rendben van, a juttatás adómentes, akkor nem kell ezt sehova bevallani, jelezni. Megőrizzük a teljes dokumentációt, és kész.
Ha kiderül, hogy a 2016-ban adott hitel támogatás (vagy egy része) nem adómentes, akkor a nem adómentes rész 20 százalékkal növelt értéke után kell jövedelemként megfizetni az adót úgy, hogy a jövedelem megszerzésének időpontja 2017. május hónapja.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- Kiaknázatlan lehetőség van a bérnél lényegesen kisebb költséggel adható utalványokban 5 napja
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 6 napja
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Közeledik az szja-bevallási határidő, nyugdíjmilliárdok sorsa a tét 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 4 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete