kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Három juttatás viszi el idén a cafeteria-támogatások kétharmadát

Idén januárban volt már egy választás Magyarországon: a munkavállalóknak januárban kellett dönteniük arról, hogy mely cafeteria-juttatásokra van szükségük. A SZÉP-kártya, készpénzfizetés, Erzsébet-utalvány együttesen kétharmados többséget ért el - derül ki a BDO Magyarország adataiból.

images

A felmérés ezer munkavállaló idei választásain alapul - ők valamennyien a BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok alkalmazottai. Az eredmények azt mutatják, hogy a juttatások összértékének 38 százaléka valamelyik SZÉP-kártyán (ezen belül is főként a vendéglátás alszámlán), 20 százaléka készpénzkifizetésként, 9 százaléka pedig Erzsébet-utalványként jut el a dolgozókhoz.

Az adatokból - bár azok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak - számos következtetés leszűrhető. Egyrészt szembetűnő az adómentes juttatások alacsony súlya. Ezek ugyanis jobbára élethelyzettől függő juttatások (feltételük például a bölcsődés/óvodás gyermek, lakás- vagy diákhitel megléte).

„Fontos szempont a széles körű, és rövid távon is elérhető felhasználhatóság. Emiatt is viszonylag alacsony, 6-7 százalék közötti az önkéntes pénztárakba (egészség- és nyugdíjpénztárakba) áramló cafeteria-juttatás mértéke - magyarázza Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója. - Ugyanakkor jól látható, hogy van egy réteg, amelynek tagjai az öngondoskodást adózástól függetlenül is fontosnak tartják: az önkéntes egészségpénztárba 22, míg a nyugdíjpénztárba 17 százaléknyian fizetnek be valamekkora összeget cafeteriából, noha ezeket közel 41 százalékos adóteher sújtja.”

A gyorsan realizálható juttatások felé irányuló preferenciát jól mutatja, mindhárom élen álló juttatást annak ellenére választják, hogy azokat jelenős adó terheli: a SZÉP-kártyának és a 100 ezer forintig terjedő készpénzkifizetésnek 34,22 százalékos, az Erzsébet-utalványnak pedig 40,71 százalékos az összesített adókulcsa idén. Vagyis az alkalmazottak az erre szánt munkáltatói keretösszegnek csak ezen adók mértékével csökkentett részét kapják kézhez.

A mobilitási célú lakhatási támogatást - ismertebb nevén az albérleti támogatást - a feltételek idei enyhítése nyomán a korábbinál többen vették igénybe, de arányuk továbbra is 2 százalék alatt maradt. Hasonlóan kevesen csupán a szintén adómentesen kapható sportrendezvény-belépő iránt érdeklődtek.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk