kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Hangulati válságban a dolgozók

Az iparvállalatok dolgozói mély hangulati válságban vannak, nem elsősorban a bérek, hanem a körülmények és a vezetői empátia hiánya miatt, derül ki a Vasas Szakszervezeti Szövetség friss felméréséből. Ezért döntenek többen a külföldi munkavállalás mellett, írja a Népszabadság.

Háromezer, jellemzően ipari vállalatoknál dolgozó munkavállaló vett részt a felmérésben, amelyből kiderült, hogy a munkahelyi vezetőkkel a bérekhez hasonló mértékben elégedetlenek a dolgozók.

Elsősorban a közép- és alsó szintű vezetők hangnemére, viselkedésére volt panasz, ami valószínűleg annak tudható be, hogy a cégek nem költenek a vezetők képzésére. Többen fizikai bántalmazásról is beszámoltak.

A bérszínvonal emelésének szükségessége is minden esetben előkerült. Alapvetően azt fogalmazták meg a megkérdezettek, hogy a egy váratlan kiadás (fogászati kezelés) mekkora problémát jelent számukra, az iskolakezdésre pedig hónapokat kell spórolniuk.

Valamint a munka és magánélet összehangolásának tekintetében is változást szeretnének a dolgozók, hogy többek között ki tudják venni a szabadnapjaikat, valamint legyen beleszólásuk, hogy mikor veszik ki.

Népszabadság
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk