Grafológia HR-es szemmel - mire vigyázzunk egy különleges interjún?
A szó elszáll, az írás megmarad - nagy igazság, amit a cégeknél dolgozó HR-esek is ismernek és élnek is vele. Néhányan. A grafológia, mint tudomány kezdetben elég elenyésző volt a kiválasztásért felelős szakemberek körében, ennek okai az információhiány és az ebből következő félelem voltak.
Minden HR-es egy célt kerget: a megfelelő embert megtalálni a megfelelő helyre. Az íráskép vizsgálata ebben úgy segít, hogy az egyén speciális tulajdonságait, ezen felül a rejtett adottságait térképezi fel, vagyis azokra a kompetenciákra koncentrál, amik az adott munkakörhöz szükségesek.
Ha például egy marketing pozícióra keresnek embert, akkor a kreativitás, rugalmasság és a csapatmunka inkább keresendő elem egy írásban, mint pl. a monotonitás tűrése vagy az analitikus gondolkodás. Általában akkor vetnek be a HR-esek (vagy a HR-esek által felbérelt erre szakosodott cég) grafológiai elemzést, ha már a hagyományos eszközök (interjú, panel, stb.) nem válnak be, viszont nem feltétlenül kizáró ok a kiválasztás során, csupán pluszinformációt ad.
A pár évtizedes fejlődés során kialakult egy trend, miszerint a kisebb cégek inkább előszűrésre, a nagyobb vállalatok a vezetők kiválasztására használják a grafológiát. Itthon érdekes módon nem újkeletű dolog, hogy íráskép alapján történjen a kiválasztás, azonban míg a franciáknál minden 3. cégnél foglalkoztatnak grafológust, hazánk ettől jelentősen elmarad.
Jogi szempontból fontos az engedélykérés: az alany beleegyezése nélkül nem lehet grafológiai vizsgálatot végezni (a dolog persze csak a cégre és a jelöltre vonatkozik), a hatékonyság érdekében rá kell kérdezni a nemre és az életkorra, ennek kiszivárogtatása jogkövetkezményekkel jár. Emellett a vizsgálatot végző cégnek a reális eredmény érdekében biztosítania kell az optimális körülményeket: légkör, fény, stb.
Vissza a bevezetéshez: miért vagy miért nem érdemes ezt használnia egy HR-esnek? Pro-kontra? Íme a felhozatal:
Pro:
megbízható
gyors
nem kell közvetlenül behívni az alanyt, hogy megírja a szöveget
szinte csalásmentes: mivel a grafológus kb. 140 szempont szerint vizsgál, tekinthetjük teljesen objektív eszköznek
Kontra:
viszonylag drága (20-35 ezer Ft-tól 100 ezerig is terjedhet egy vizsgálat)
a korábban említett távolságtartás: a cégek egy része nem meri használni
Ha a HR-es mégis úgy dönt, hogy használja, a következő tulajdonságokat lehet vele általánosságban felmérni: önállóság, rugalmasság, motiváció, terhelhetőség, kommunikációs készség, lojalitás. De természetesen ezek munkakörtől függően változhatnak. Ami viszont előnyként jelenthet hátrányt, az az, hogy az íráskép tréning útján változtatható, tanulható. Szerencsére nem lehet annyira megváltoztatni, hogy az objektivitását elveszítse a vizsgálat, kis mértékben manipulálható csak.
A nagyobb kérdés: nekünk miért és mikor éri meg ez az egész? Az egyszerű válasz erre az, ha még fogalmad sincs, hogy mihez akarsz magaddal kezdeni a nagybetűs Életben. Nem tudod melyik munka illik a legjobban a személyiségedhez? Felkínáltak egy állást, de nem vagy benne biztos, hogy be tudnád-e tölteni? Vagy egyáltalán az egész álláskeresési mizériában bizonytalan vagy?
Válaszd a grafológiai elemzést, többet megtudsz magadról, mint gondolnád! Emellett, ha pályamódosításon töröd a fejed, de nem tudod, hol rontottad el az előző választást, ilyen esetben is érdemes felkeresni egy grafológust és kideríteni, mik a főbb tulajdonságaid, ill. ezekkel mihez tudsz kezdeni. Álláskeresés mellett tanácsolják az íráskép elemzését életvezetési kérdésekben is: érdekes dolgok derülhetnek ki Rólad a párkapcsolat vagy éppen a szexuális élet terén.
Mit is vesznek figyelembe egy ilyen vizsgálatnál? 1-2 oldalból még nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, de alapvető dolgokat igen: egy aláírással megtoldott írásnál figyelik a betűméretet, margókat, bekezdések elhelyezését és a vonalfolytonosságot is. Állásinterjún elő szokott fordulni olyan szituáció, hogy megkérnek pl. 5 minket motiváló eszköz vagy 3 rossz - 3 jó tulajdonság felírására, itt a lap kihasználtságát, szöveg szellősségét, a betűkötést és a rendezettséget, átláthatóságot nézik meg az interjúztatók. Az aláírásunkban a legszemélyesebb énünket mutatjuk meg, nem árt ezt is kicsit gyakorolni.
Tipp:
ne modoroskodjunk
írjunk úgy, ahogy általában szoktunk, ne akarjuk megváltoztatni, úgysem sikerülne
kövessük a grafológus instrukcióit
használjunk minőségi tollat (amelyik nem folyik, nem akad, és véletlenül sem filc vagy ceruza), bár a legtöbb esetben kapott anyaggal dolgozunk
Nem feltétlenül jelent rosszat a csúnya írás: lehet valaki jó képességű, de macskakaparást maga után hagyó ember, de vica versa: a szép írás mögött is lehet negatív értékeket találni. Példának okáért a hosszabb elemzések után fény derülhet drog- vagy alkoholfüggőségre, ill. bizonyos idegrendszeri zavarra is.
Makai Gergely
partyponty.hu
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Márciusról áprilisra 33 089-ről 36 166-ra nőtt a magyar weben meghirdetett álláshirdetések száma. Ez 3077-tel több az előző hónapnál, egy évvel... Teljes cikk
Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 33 százalékról.... Teljes cikk
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen... Teljes cikk
- "Szellemállásoktól" hemzsegnek az állásportálok - de mi értelme a kamu álláshirdetéseknek? 1 hónapja
- Milyen közös munkára van szükség a vezetők és a HR között a toborzás és megtartás témájában? 1 hónapja
- Rosszul jár, aki ilyen cégben dolgozik gazdasági válság idején 1 hónapja
- Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere 1 hónapja
- Ebben a 10 uniós városban a legkönnyebb most munkát találni 3 hónapja
- Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek 3 hónapja
- Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel? 4 hónapja
- Megtaláltam az utódomat! - toborzási esettanulmány 5 hónapja
- Egy apró walesi szigetre keresnek dolgozót, aki ott is él majd 5 hónapja
- Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén 5 hónapja
- Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az "interjúhalál" 6 hónapja