Generációs feszültségek a munkahelyeken

Egy-egy irodában széttekintve gyakran az a benyomásunk támad, kitört az egyetemi szünet, s a hallgatók éppen a mi munkahelyünkön töltik nyári gyakorlatukat. Pedig nem erről van szó: a rengeteg fiatal megjelenése a frissdiplomások munkába állásának köszönhető. Ez már önmagában feszültségkeltő lehet, ám ez a konfliktus szinte elkerülhetetlen akkor, ha a fiatal alkalmazott rakétasebességgel vezetői posztba kerül. Egyre több ugyanis a fiatal menedzser, igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tag - ez pedig a normálisan feltételezett generációs különbségeken túl további bonyodalmakhoz vezethet.

Napjaink vállalatvezetése növekvő mértékben áll össze különböző generációk tagjaiból - állapítja meg a témát körbejáró tanulmány, amelyet a Drake Beam Morin tanácsadó cég munkatársai készítettek. A generációk keveredése kapcsán a szakértők arra keresik a választ, hogyan lehet tompítani az óhatatlanul felmerülő különbségeket, kiváltképpen akkor, ha a fiatalt vezetői posztba ültette a topmenedzsment.

Az idősebbeknek a problémák kezelése mellett meg kell tanulniuk együtt élni egy újfajta munkahelyi-vezetői stílussal. A feltörekvő generáció tagjainak ugyanis gyökeresen más az elképzelése arról, hogyan kell dolgozni. Habár ez mindig így volt, az egymást követő generációk életfelfogása jelentősen eltért egymástól pár száz évvel ezelőtt is, az ezzel kapcsolatban felmerülő problémakörök ma némileg mások, mint korábban voltak.

Hét olyan területet emel ki a cég elemzése, amelyen a feszültségek a leginkább előreláthatóak és érzékelhetőek. Az egyik a munkához való hozzáállás: miközben a megelőző generáció tagjai megszokták, hogy heti 60-70 órát dolgozzanak keményen, s ezt a nagyfőnökök méltányolják, manapság rá kell arra döbbenniük, nem éri meg azért élni, hogy csak dolgozzon az ember, a befektetett energia és idő, illetve az elismerés nem áll összhangban egymással. A rugalmasan vett munkaidő ugyanakkor természetes a fiatal generáció tagjai számára, ők ugyanis úgy vélik, nem az irodában eltöltött órák hossza számít, hanem az, amit leteszünk az asztalra. Hiszen azért dolgozunk, hogy élhessünk - vallják -, s élni jól csak úgy lehet, ha az embernek a munkája mellett jut ideje mással is foglalkozni. A fiatal menedzser feladata, hogy tudatosítsa idősebb beosztottaiban: nem azzal kell foglalkozni, ki hány órát tölt el az íróasztal mellett, hanem azzal, hogy ki mit produkál.

Egy másik, feszültséget generáló kérdéskör abban a korábbi felfogásban gyökerezik, hogy a kemény munka és az egy munkahelyen eltöltött hosszú évek egyenes következménye az előléptetés. Ám a karrierlétra következő fokára nem az időn, hanem a teljesítményen keresztül vezet út - vélik az ifjabbak. Ezt a feszültséget oldandó a fiataloknak segíteniük kell az idősebbeknek megérteni, hogy mi az "új" elvárás.

Problémát okozhat az is, hogy van egy olyan terület, amelyen a fiatalok - bárminő tehetségesek és rátermettek is - nem jobbak az idősebbeknél: ez pedig a munkahelyi, személyes tapasztalat. Jó tanács a fiataloknak: ismerjék fel korlátaikat és igyekezzenek tapasztalatokat szerezni a idősebbektől!

Igazi gondot okoz majd minden esetben, hogy most nőtt fel az első olyan generáció, amelynek tagjai szinte az anyatejjel szívták magukba a számítástechnikai és egyéb technikai tudást. Nem úgy, mint az idősebbek, akik számára - még ha alaposan meg is tanulják a csínját-bínját - ez a fajta modern technika, annak természetes alkalmazása problémát okoz. Ez nem is feltétlenül csak a technika kezelésében ütközik ki, inkább olyan, apróságnak tűnő megjelenési formái vannak, mint az irodán belüli elektronikus üzenetek stílusa: az idősebbek formális levélszerű irományokat küldözgetnek, s tiszteletlenségnek veszik a fiatalok laza, informális üzeneteit. A fiatalok feladata, hogy ezt belássák, s türelemmel viseltessenek a másik iránt.

A "ki a főnök?" kérdés is feszültségeket gerjeszthet, hiszen az előző generáció hozzászokott a klasszikus hierarchiához és bürokráciához, ám a fiatalok gyakran bizonytalanok abban, kimutathatják-e autoritásukat. Magukból kiindulva ugyanis úgy vélik: anélkül is meglesz a munka, hogy demonstrálják erejüket.

Humorosnak hangozhat, de nem egy munkahelyi konfliktust okozott már az öltözködés. A "pénteki laza stílusnak" nevezett kevésbé formális öltözködés gyakran irritálja az idősebbeket, akik csak öltönyben, nyakkendőben tudják elképzelni a munkahelyi létet. Úgy vélik: aki nem így van felöltözve (akár pénteken, akár más napokon), az nem eléggé professzionális, s nem elég jó munkaerő. Ám a vállalat számára az elsődleges szempont a teljesítmény, s a fiatalok úgy vélik, olyan öltözetben tudnak a legjobban teljesíteni, amelyben kényelmesen érzik magukat. Tehát a topmenedzsment számára nem létfontosságú az öltözet milyensége - persze bizonyos határokon belül, s úgy, hogy az ne sértse a vállalat érdekeit, ne bántsa meg az üzletfeleket és az ügyfeleket. A kérdés rugalmas kezelése mind a két generáció érdeke.