Fizikusokat keresnek a pénzügyi cégek, ez nem vicc
Elmosódtak a tudomány határai, komplexebbé váltak a céges elvárások, ezt azonban nem követte le az oktatási rendszer, és a reál oktatás szerepe sem erősödött. Mindeközben a munkaerőpiacon nem talál egymásra a kereslet és a kínálat, sok szakmában nem tudnak elhelyezkedni az emberek, máshol munkaerőhiány van. Így például a pénzügyi világ nagy cégei is több pozícióba nem vagy csak kínkeservesen találnak embert. Előfordul, hogy csak külföldről sikerül. A Morgan Stanley éves szinten kétszáznegyven embert vesz fel, de nem mindig jár sikerrel. Most is száz nyitott pozíciójuk van. De ami még meglepőbb, tapasztalt matematikusok és frissen végzett fizikusok is dolgoznak a cégnél – hangzott el egy háttérbeszélgetésen.
A Morgan Stanley-nél is egészen mást várnak el a potenciális munkavállalóktól, mint húsz évvel ezelőtt a bonyolulttá vált globális pénzpiaci folyamatok következtében.
Az elemző munkában pedig jól jön a fizikusok, matematikusok tudása. Ez az oka annak, hogy az informatikus, pénzügyi vagy közgazdász végzettségű dolgozók mellett feltűnnek a fizikusok, matematikusok is, köztük frissen végzett egyetemisták és tapasztalt, például akadémiai körökből érkező szakemberek is. Számos esetben az sem akadály, ha a jelentkezőnek egyáltalán nincs banki vagy pénzügyi tapasztalata, az egyedi, speciális ismereteket belső tréningeken szerezhetik meg a kollégák.
Megváltoztak az elvárások
„Egyre inkább a kollektív tudásra építünk, vagyis számos esetben nem azt vizsgáljuk, hogy egy jelölt az adott területen megfelelő tapasztalattal rendelkezik-e, hanem inkább azt, hogy tudása, képességei hogyan lehetnek hasznosak, hogyan segíthetik a vállalat munkáját” - mondta el Fogarasi Norbert a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője.
Korábban például elméletibb embereket kerestek, azt nézték a HR-szakemberek, hogy a jelölt képes-e leprogramozni egy modellt (pl. JAVA-fejlesztő), vannak-e gazdasági, elemzői képességei. Ezzel szemben ma már az számít van-e problémamegoldó képessége, tud-e analitikusan gondolkodni, képes-e lekérdezni egy adatbázist, alkalmazkodik-e a változásokhoz.
„Mi sem tudjuk, hogy öt év múlva, mivel fog foglalkozni a munkavállaló, ezért fontos fejlődni akarás és a változásokhoz való alkalmazkodás – fogalmazott Frenda Balázs HR-vezető. Ezen túl fontos a magas szintű, használható angol nyelvtudás.
A Morgan Stanley szakemberei úgy tapasztalják, a Science, Technology, Engineering and Mathematics mozaikszóval leírt tudásra lehet szükség a következő években. A STEM már jól ismert kifejezés a nemzetközi oktatási- és munkapiacon, de a magyar munkavállalóknak is érdemes lehet megismerni az új trendet.
„A STEM tulajdonképpen különböző tudományterületek összekapcsolását is jelenti, a bankszektorban mindenképpen. Például van, hogy nem elég, ha egy programozó érti az informatikát, mert sokszor értenie kell a pénzpiacokat is. De az sem mindig elég, ha valaki közgazdász, mert vannak olyan pénzügyi területek, ahol mélyebb folyamatmodellezésre is szükség van. A közös nyelv, az átjárhatóságot biztosító tudás pedig a matematika lehet.” – összegezte Fogarasi Norbert.
A sajtóeseményen elhangzott, a Morgan Stanley budapesti irodájába az egész régióból keresik a tehetségeket. Évente 70-80 frissdiplomást és 160 tapasztalattal rendelkező szakembert vesznek fel. A trendeket követve a Morgan Stenley toborzási csatornái is megváltoztak. Az álláshirdetést ők sem tartják hatékonynak, inkább a közösségi médiát, az ajánlással történő toborzást, a direkt megkeresést és a fejvadászokat vetik be a tehetségek megtalálása érdekében.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csak azok a felsővezetői kiválasztók élhetik túl a következő időszakot, akik nem engednek a minőségből, a múlt módszereire is támaszkodnak, ám... Teljes cikk
2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk
“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk
- A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi? 2 hónapja
- Így lesz minőségi munkaerő: üzleti fórum német cégekkel Debrecenben 3 hónapja
- Több mint ezren szerezhetnek ingyen jogosítványt a sofőrhiány miatt 3 hónapja
- Gazdasági elemzés: a migráció hosszabb távon nem tudja megoldani Hollandia munkaerőhiányát 3 hónapja
- Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak 3 hónapja
- A vállalatok több mint harmada létszámbővítést tervez idénre 3 hónapja
- Fenntartható megoldásokat fejlesztő magyar startupok jelentkezését várják 3 hónapja
- Munkaerőpiac - 2024. Kék- és fehérgallérosok is jöhetnek! 4 hónapja
- Ezek a legnagyobb vezetőkiválasztó cégek: Majdnem duplázott a listavezető, komoly mozgások a dobogó többi fokán 5 hónapja
- Ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány 5 hónapja
- Görögország 30 ezer illegális bevándorlóval csökkentené a munkaerőhiányt 5 hónapja