Fehér könyv a munkaerőpiac problémáiról
A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) egy Fehér könyv nevű dokumentumban foglalta össze tagjai elvárásait a kormányzati szerepre készülő pártok számára, javaslatokat fogalmazva meg többek között a munka törvénykönyve módosítására, a bérek további emelésére - írja az MTI.
Kiemelték, hogy ma Magyarországon többen dolgoznak, mint a rendszerváltás óta bármikor, de ennek hátterében nem kis részben a közmunka, a külföldi munkavállalás, valamint a mikrovállalkozások, családi vállalkozások - amelyek gyakran csak bizonytalan sorsú kényszervállalkozások - által alkalmazott emberek számának növekedése áll.
A MASZSZ pozitívumként értékelte, hogy a hatéves bérmegállapodás első két évében előirányzott béremelés hatására a 2018-as nettó minimálbér eléri a létminimum várható összegét, és ezzel egy régi szakszervezeti követelés válik valóra. Ugyanakkor megjegyezték: számításaik szerint ahhoz, hogy Magyarország utolérhesse a visegrádi országokat, a következő három évben a nemzetgazdaság egészében 11-12 százalékos bérnövekedésnek kell teljesülnie évente.
Kiemelték azt is, hogy nemigen folyik érdemi szociális párbeszéd Magyarországon, emiatt a szakszervezeteknek mindent meg kell tenniük, hogy a kormány, a munkaadói és a munkavállalói oldal például a bérekkel és a foglalkoztatással összefüggő kérdésekben szót értsen egymással. Ez nem egyszerű feladat, hiszen a közéleti vitákban általában nem a konszenzuskeresés, hanem a másik fél legyőzése a cél. A munka világában ez semmi jóra nem vezet, ezért új alapokra kell helyezni az egész rendszert - olvasható a 110 ezer aktív taggal rendelkező MASZSZ közleményében.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Álláshirdetések alapján kezdett vizsgálódni a NAV 1 hete
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete