Faipari adócsalók buktak le: 400 millió forint a kár
Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, pénzmosás, zsarolás és más bűncselekmények miatt vádat emeltek egy szolnoki férfi ellen, aki öt társával együtt az áfafizetés elkerülése érdekében számlagyárat működtetett. A bűnszervezet a költségvetést csaknem négyszázmillió forinttal károsította meg - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A vádlottak 2015 és 2019 között olyan számlagyárat működtettek, amely - belföldi beszerzések látszatát keltve - hamis számlákat biztosított fa- és fűrészáru-kereskedelemmel foglalkozó cégeknek.
A számlagyártól kapott hamis számlák segítségével a cégek előnyösebb piaci helyzetbe kerültek, vevőik kedvezőbb áron tudták megvásárolni a faárut. A vádlott az érintett cégek havi forgalmából is részesedést kapott. Emellett a szolnoki férfi megbízásából társai Németországból nagy értékű gépjárműveket hoztak be áfamentesen, mintegy 650 millió forint értékben, amelyeket ő Magyarországon továbbértékesített. A vádlott szintén hamis számlákkal, valótlanul belföldi beszerzést "igazolva" kerülte el az áfa megfizetését.
A bűnszervezet a költségvetést csaknem négyszázmillió forinttal károsította meg.
Az ügyészség szerint a férfi a pénzből - jelentős kamatteherrel - kölcsönöket is nyújtott, majd adósait a büntetőeljárásban hamis tanúzásra kényszerítette.
A férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó költségvetési csalás, pénzmosás, jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, zsarolás és kényszerítés hatósági eljárásban bűntettével vádolják, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség azzal, hogy a vádlott feltételes kedvezménnyel sem szabadulhat.
A vádlottak bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyonának elkobzását is indítványozzák; a nyomozás alatt több nagy értékű ingatlan és gépjárművet vettek zár alá.
A letartóztatásban lévő férfi és a társai bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Többen rosszullétre panaszkodtak hétfőn a csengeri börtön építésében résztvevők közül - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos... Teljes cikk
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy volt postavezetővel szemben, aki a postai befizetéseket saját céljaira fordította - közölte a... Teljes cikk
Tavalyhoz hasonlóan vajon most is lesz magyar kiválasztott, aki párjával együtt 4 héten át belekóstolhat abba, hogy milyen az utazási influencerek... Teljes cikk
- Vasvillával állt bosszút főnökén egy kaposvári férfi, amiért kirúgták 7 hónapja
- Iskolaőrre támadt, felfüggesztett börtönt kapott 9 hónapja
- Börtönt kér az ügyészség a jegyellenőröket bántalmazókra 11 hónapja
- Cipősarokkal ütlegelte főnökét, 140 óra közmunkát kapott a kaposvári nő 12 hónapja
- Korrupt járási hivatal vezetők kerülnek börtönbe 1 éve
- Gabonatárolóban gázolta halálra munkatársát egy férfi 1 éve
- Irodatechnikai eszközök importjára építettek számlagyárat 2 éve
- Megvan Polt Péter helyettese 2 éve
- Korrupcióval gyanúsítanak nyolc nagylaki határőrt 2 éve
- Így mentené meg a katásokat a BKIK 2 éve
- Pályázati korrupció: 190 millió forintot találtak a Pénzügyminisztérium egyik tanácsosánál 2 éve