Ezt érdemes tudni az új elhelyezkedési támogatásról
A kormány a június elsején indult kibővített vállalati munkaerő támogatási programban 60 ezer regisztrált álláskereső elhelyezkedését segíti mintegy 35 milliárd forint támogatással a következő hónapokban.
Az eddigi vállalati bértámogatási programok leginkább a munkahelyek megvédéséről szóltak, a kibővített lehetőséggel már az új munkahelyek létrejöttét segítik majd - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A vállalati munkaerő támogatási program nyújtotta lehetőség részben már működött: a 25 év alattiakat, és az alacsony iskolai végzettségűeket érintette. Ezután minden, legalább egy hónapja regisztrált álláskereső elhelyezkedését segíti a kormány havonta legfeljebb 100 ezer forinttal fél éven keresztül.
A május 31-én zárult bértámogatási program mintegy 200 ezer munkahely megőrzéséhez járult hozzá: az ágazati bértámogatással több mint 180 ezer, a kutatás-fejlesztés területén pedig további 28 ezer állást őriztek meg.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- 25 ezer új munkahely jön létre itthon a most zajló kínai vállalati beruházások nyomán 4 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 1 hónapja
- Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- "Európában nagyon nehéz lett egy családot eltartani egy jövedelemmel" - avagy miért dolgozik több európai nő mint amerikai? 1 hónapja
- 30 év alattiak és munkáltatók figyelem! - április 15-től lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra 1 hónapja
- Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk? 1 hónapja
- Nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon - valóban rekord alacsony a legfrissebb adat? 2 hónapja
- Czomba Sándor: Még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma 2 hónapja
- Czomba Sándor: áprilisban indul a 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program 2 hónapja
- Az ukrajnai menekültek 60 százaléka képesítésén aluli munkát végez Csehországban 3 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 3 hónapja