Ez lesz az első csapásmérésem a magammal vívott háborúban - Szász Marci harmadik coaching ülése
Szász Marci harmadik coaching ülése az eddigieknél jóval rövidebb volt: a karácsony előtti hajtásban mindkettejüknek csupán bő egy óra állt rendelkezésére. Marci számára nyilvánvaló lett, hogy egy órába nem fér bele semmi – neki szüksége van a hosszú ülésekre.
Most Nándor Marci kezébe adott egy eszközt, ez az eszköz az én-üzenet, ennek próbálták meg közösen összefoglalni a helyes használatát. „Végigvettük a négy alappillérét, rámutattunk, hogy milyen mondatokat kell elhagyni, milyen mondatokat kell használni, ahhoz hogy hatékony legyen. A következő pár hét feladata az számomra, hogy az én-üzenetet mint kommunikációs formát megpróbálom megvalósítani. Ennek így év végén a hajtásban már nem lenne értelme, de januárban ki akarom próbálni.” Nándorral legközelebb akkor találkoznak, amikor Marci egy-két elvégzett gyakorlaton túl van.
Nézzünk néhány példát:
1. Persze, te mindenhez értesz! - helyett: Sokkal jobban tudnálak szeretni, ha egy picit szerényebb lennél!
2. Mi lenne, ha nem flörtölnél más nőkkel minden egyes bulin? - helyett: Amikor másokkal flörtölsz, az engem teljesen elbizonytalanít.
3. Te aztán sose leszel képes leválni az anyádról! - helyett: Nagyon zavar, hogy évek óta csak beszélsz arról, hogy függetlenedsz az anyádtól.
4. Kibírhatatlan élősködő alak vagy! - helyett: Megalázó érzés, hogy más sem érdekel, mint az, hogy miként költhetnél még többet az én pénzemből.
5. Most legjobb, ha kialszod magad, utána majd esetleg beszélünk... - helyett: Szeretném, ha tudnék segíteni neked.
6. Fel a fejjel, minden rendben lesz! - helyett: Nagyon sajnálom, ami veled történt.
7. Pofa be! - helyett: Felháborít, hogy ilyen durván beszélsz velem!
Marci hallott már korábban az én-üzenetről, de csakis ismerősök pár mondatos, vázlatos elmondása alapján. „Ég és föld a különbség ezen laikus leírások és Nándor pontos megfogalmazása között. Amit eddig hallottam az kocapszichológia volt, ez meg valós kommunikációs segítség lehet. Ez egy trükk arra, hogy tényleg bemenjen az információ.” Marci úgy látja, hogy ez egy nagy felkészülést igénylő eszköz. Ahhoz, hogy valaki ennyire megtervezze a kommunikációját, nagyon felkészültnek kell lennie. „Nekem nem spontán beszélgetésben használhatónak tűnik, de gyakorlással bele lehet jönni. Egyelőre nem tudom megcsinálni, hogy ne minősítsek. Az alkalmazás során egyelőre nagyon könnyen kiüthető eszköznek érzem a kezemből, a második lépés az lesz, hogy ezután nem hagyom lebeszélni magam az asztalról.”
Marci nem tudja, hogy az én-üzenet az eddigi nagy gondolatmenet konklúziója-e vagy ez csak szükséghelyzet, egy kitérő, egy mentőöv 2-3 hétre, mert most nem volt több idejük. „Mindenesetre első érdemi csapásmérésem a saját magammal vívott háborúban az lesz, hogy megtanuljam ezt a kommunikációt alkalmazni, megnézem, hogy fog reagálni a másik.”
Marci most meg fogja nézni, hogy erre a kommunikációs formára vevő-e a másik fél, hogyan reagál. „Mert még az is lehet, hogy valamit én rontottam el eddig, és az én hiányosságaim miatt jutottunk ide.”
Fotó: Origo
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hogyan változnak a nemi szerepek? Berúgja-e az ajtót a Z generáció? Számos sors, és személyes történet illusztrálta az Egyenlítő Alapítvány... Teljes cikk
2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk
Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk
- Felsővezetők a Linkedinen: hogyan lehet jól csinálni? 1 hónapja
- A dolgozók kétharmada heti 1-2 meetinget időpocsékolásnak tart 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat 3 hónapja
- Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala 4 hónapja
- Így tudják megszólítani a Z generációs munkavállalókat a vállalatok 4 hónapja
- Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl 6 hónapja
- Óriási veszteségeket okoz a cégeknek az "interjúhalál" 6 hónapja
- Mi vonz a munkahelyre és mi tart ott? Itt egy friss kutatás 7 hónapja
- Lázár János bedühödött: Hullanak a fejek a MÁV-nál 9 hónapja