Ennyiért dolgoznak óránként a diákmunkások
A nyáron munkálkodók a zsebpénzüket egészítik ki, az év közben munkát vállalók pedig tanulmányaikra, megélhetésükre és családjuk támogatására fordítják keresetüket. A diák munkavállalók minimálbére bruttó 733 forint óránként. Diák munkaerőt keresnek gyakornoki munkákra pénzügyi, idegenforgalmi, műszaki, mérnöki, valamint informatikai területre is - írja a Magyar Hírlap.
A szövetkezet ellenőrzi a megbízót, szerződésben rögzíti a törvényes munkakörülményeket, a munkaidőt és a jövedelmet, amelyet akkor is garantál, amennyiben a megbízó még nem fizetett. A projektvezető szerint könnyű fizikai munkakörökben van a legnagyobb hiány, de jelenleg is sok diákot keresnek gyakornoki munkákra pénzügyi, idegenforgalmi, műszaki, mérnöki, informatikai és adminisztratív területre vagy HR jellegű feladatokra.
A szakember úgy vélekedett: érdemes lehet a nyár vége után, akár a tanulmányokkal párhuzamosan, tanév közben is folytatni a munkát, hiszen elméleti ismeretei mellé a diák így gyakorlati tudást is szerezhet. Ráadásul egyre több cég keres motivált, nyelveket beszélő fiatalokat komoly, jól fizető munkakörök betöltésére, és az sem kizárt, hogy az egyetem befejezése után rögtön állást ajánlanak a jól teljesítő diákoknak.
Mózer Anett, a Fürge Diák régió-vezetője szerint a tanulók leginkább a nyolcórás műszakot kedvelik, általában heti három munkanapot vállalnak, de reggel nyolc óránál korábban nem szívesen kezdenek. Akik csak nyáron dolgoznak, általában zsebpénz-kiegészítés végett helyezkednek el, esetleg nyaralásra vagy fesztiválra gyűjtenek. Az év közben is dolgozó fiatalok viszont tanulmányaik finanszírozására, megélhetésük biztosítására vagy családjuk támogatására fordítják keresetüket. A diák munkavállalók minimálbére jelenleg bruttó 733 forint óránként. A felső határ változó: a Fürge Diák Iskolaszövetkezetnél a legjobban kereső diák munkások éjszakai leltározást vállalnak bruttó 947 forintos órabérért vagy szoftverfejlesztő cégnél dolgoznak óránként bruttó 1214 forintért.
A nyári munkát vállaló diákok bejelentésére, adózásukra ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra, kivéve ha diákszövetkezeten keresztül vállalnak munkát - jelezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A diákmunka utáni személyi jövedelemadó (SZJA) mértéke 15 százalék, amit a munkaadó adóelőlegként von le a fiatal bruttó béréből. Ha munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban dolgozik a tanuló, akkor járulékot is kell fizetnie. A diákok szülői engedéllyel tizenhat éves kortól dolgozhatnak, de szünidőben tizenöt évesen is vállalhatnak munkát, ha általános, közép- vagy szakiskolába járnak, adóazonosító jelet a NAV-nál kell igényelni.
Magyar Hírlap
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a... Teljes cikk
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
- NAV: őstermelők és áfás magánszemélyek is használhatják az szja-bevallási tervezeteket bevallásuk elkészítéséhez 1 hete
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Folyamatosan postázza a NAV a papíralapú szja-bevallási tervezeteket az igénylőknek 3 hete
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- 551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV április közepén 1 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 1 hónapja