Ennyi lesz a maximálisan elérhető fizetés a Tescóban a béremelés után
Két lépcsőben emelkedik a Tesco dolgozóinak fizetése. A vállalat díjazza a jubiláló munkatársakat és babacsomaggal köszönti a friss szülőket.
Sikeresen megállapodott a 2022/23-as üzleti évet érintő bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet. - számolt be róla hivatalos weboldalán a Tesco, mely idén idén 3,4 milliárd forintot fektet béremlésre. Mint írják, a munkatársak túlnyomó többségének bére – 2022. januártól és márciustól két lépcsőben – a tavalyi bérmegállapodáshoz képest átlag 10 százalékkal emelkedik.
A Tescónál 2022. március 1-jétől az elérhető maximális jövedelem az átlagos műszakpótlékkal és túlórával, cafetériával, vásárlási kedvezménnyel és a munkaerőpiaci sajátosságokra reflektáló lokációs pótlékkal maximum bruttó 374 000 ezer forintra emelkedik, ez nettó 248 710 forintot jelent. „A Tesco a szakszervezetek közös javaslatának legfontosabb alapelveit beépítette ajánlatába, ami kiváló alapot adott arra, hogy gyorsan megállapodjunk” – mondta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke.
A közlemény szerint az évi összesen több mint 4 milliárd forintos csomag keretében a Tesco egyebek között díjazza a jubiláló munkatársakat, babacsomaggal köszönti a friss szülőket, beiskolázási támogatást és extra szabadnapot nyújt az iskolások szüleinek, támogatja a tescós gyerekek szünidei programjait, karácsonyi utalványt ad, ingyenes képzéseket és vásárlási kedvezményt biztosít, továbbá az ingyenesen igénybe vehető Munkavállalói Támogatóprogram keretében életvezetési, pénzügyi és jogi kérdésekben segíti a munkatársakat és családtagjaikat. A vállalat extra fizetett távollétet tesz lehetővé az édesapák, az örökbefogadást tervezők, a jövőbeli nevelőszülők vagy a fogantatási eljárásban részt vevők számára, a súlyos betegség miatti távollétről visszatérőknek pedig lehetőséget ad, hogy az első négy hétben a szerződéses munkaidő felében dolgozzanak teljes munkabérért.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 1 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- CFD kereskedés: Egy jobb opció? 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja