kapubanner for mobile
Megjelent: 7 hónapja

Először adták át a leendő pedagógusokat segítő ösztöndíjakat a Szegedi Tudományegyetemen

A hallgatók a támogatásra egyetemi éveik alatt, egészen a diploma megszerzéséig, folyamatosan pályázhatnak.

Először adták át a pedagógushallgatóknak meghirdetett Zirzen Janka ösztöndíjprogram támogatásait kedden a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Fendler Judit, az SZTE kancellárja azt mondta, az intézmény a Gál Ferenc Egyetemmel közösen hozta létre a Magyarországon egyedülálló programot a pedagógusképzés támogatásáért. Az egyetemi vezető úgy fogalmazott, a pedagógusképzés a jövő alapja, hiszen a mai hallgatók tanítják majd azokat a diákokat, akik később az egyetemre jelentkeznek. A Zizren Jankáról - aki 1869-ben lett az első Magyar Királyi Tanítónő Képezde igazgatója - elnevezett ösztöndíj az állam és a hallgatói önkormányzat támogatásai mellett öt hónapon keresztül folyósított havi 100 ezer forint azoknak, akik első helyen jelentkeznek az SZTE valamely pedagógusképzésére. A felmenő rendszerben elindított ösztöndíjban ebben a szemeszterben 50 hallgató részesül. A hallgatók a támogatásra egyetemi éveik alatt, egészen a diploma megszerzéséig, folyamatosan pályázhatnak.

A kancellár kitért arra is, hogy az egyetem köznevelési intézményeiben versenyképes a pedagógusok jövedelme, és ezek növekednek a jövő évi béremelésnek köszönhetően. Az ünnepségen átadták az egyetem Start ösztöndíjait is. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese elmondta, a 2018 óta minden tanévben meghirdetett Start ösztöndíj egyszeri 50 és 150 ezer forint közötti juttatást jelent azoknak a kiemelkedő tanulmányi eredményű hallgatóknak, akik első helyen jelölték meg az SZTE valamely alap-, osztatlan vagy mesterképzését a felvételi eljárás során. A szintén egyszeri, 50 ezer forintos támogatást jelentő Start Pusz ösztöndíjjal elsősorban a határon túli, de Magyarországon érettségiző, illetve újraérettségiző jelentkezőit segíti az egyetem. 150 ezer forintos Start ösztöndíjat és ingyenes kollégiumi elhelyezést érdemeltek ki az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny korábban eredményesen szereplő hallgatók.

A Start ösztöndíjakat 840 hallgató nyerte el. A professzor hangsúlyozta, az egyetem törekszik arra, hogy a tehetséges diákok ne csak a belépéskor kapjanak támogatást, hanem végigkísérjék őket tanulmányaik idején. Ennek érdekében az intézmény tehetséggondozási programjában több ösztöndíjat oszt ki a felsőbb éves hallgatóknak is.

 

MTI

 

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen

A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk

Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban

Magyarország akkor képes egyre jobban teljesíteni az innováció területén, ha kiemelt figyelmet kell fordít a doktori képzésben résztvevő... Teljes cikk

Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett

A legtöbben idén is a technikumokat választották az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzését követően, tízből hat fiatal döntött a... Teljes cikk