Elhagyta a bruttó átlagkereset a 400 ezres álomhatárt
Áprilisban a bruttó átlagkereset 400 200 forint volt, 7,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményeivel összefüggésben a keresetek növekedési üteme lassult az előző év azonos időszakában mért 9 százalékhoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,3 százalékkal nőtt a tavaly áprilisihoz képest.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 361 900 forintra becsülhető, azaz 8,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.
A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál 420 200 forint volt az áprilisi bruttó átlagkereset, 7,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a költségvetési szférában 8,2 százalékos növekedéssel 394 100 forint volt a közfoglalkoztatottak nélkül számított átlag.
A feldolgozóiparban 0,5 százalékkal voltak magasabbak keresetek a tavaly áprilisiaknál, az építőiparban 12,2 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek és 409 500, illetve 308 500 forintot értek el. A mezőgazdaságban átlagon felül, 9,0 százalékkal 312 600 forintra emelkedett az átlagbér. A oktatásban 5,2 százalékkal, az egészségügyben 14,2 százalékkal 348 ezer forintra, illetve 395 ezer forintra nőttek a keresetek.
Az év első négy hónapjában a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 3,9 százalékos növekedése mellett - közölte a KSH.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- A bruttó átlagkereset nemzetgazdasági áganként Magyarországon 1 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja