Elemzők: fenntartással kell kezelni a legfrissebb munkanélküliségi adatokat
A munkanélküliségi ráta mérsékelt emelkedését fenntartással kezelik az elemzők, mert a járványhelyzet miatt állásukat veszítők jelentős része nem tudott megfelelni a statisztikai módszertani feltételeknek.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalékos volt a második negyedévben, ezen belül júniusban a létszáma 240 ezer, a munkanélküliségi ráta 5,1 százalékos volt, ami az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 25 ezerrel, tavaly júniushoz képest pedig 92 ezerrel több. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,5 százalékponttal, egy év alatt 1,9 százalékponttal emelkedett.
A foglalkoztatottak második negyedévi átlagos létszáma 4 millió 408 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt. A foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
Júniusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző hónaphoz képest 58 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel kevesebb volt. A 69,4 százalékos foglalkoztatási ráta a májusi értékhez képest 0,9 százalékponttal emelkedett, az előző év júniusától pedig 0,5 százalékponttal elmaradt.
Az április-júniusi munkanélküliségi ráta a várakozásokhoz képest továbbra is alacsony, ugyanakkor számos ténylegesen munka nélkül maradt ember nem teljesítette a statisztikai-módszertani feltételeit annak, hogy munkanélküli státuszba lehessen sorolni - hívta fel a figyelmet Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
A három havi átlagos munkanélküliségi ráta emelkedése lassúnak, fokozatosnak hat, miközben a reálgazdaságban ennél gyorsabban mentek végbe a folyamatok.
A kormányzati támogatások nyár végi kifutása (Kurzarbeit) és átalakítása (munkahelyteremtő támogatás) újabb bizonytalanságot hozhat. A folyamatosan csökkenő rendelésállományok miatt a csökkenő bevétel is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a feldolgozóipart és az építőipart.
A nyilvántartott álláskeresők számából kiindulva és a kormányzati munkaerőpiaci intézkedések kifutásának hatásával számolva a következő hónapokban a hivatalos munkanélküliségi ráta az ING Bank szekértője szerint tovább emelkedhet és év végére elérheti a 7-8 százalékos szintet.
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője azt emelte ki, hogy a júniusi munkaerőpiaci adatból a foglalkoztatási helyzet fokozatos javulása látszik, bár természetesen a vírushelyzet előtti időszak értékeit még nem érte el az ország.
A munkanélküliségi ráta 5 százalék fölé emelkedett, ami azt jelzi, hogy az állásukat elveszítők, akik a kijárási korlátozások miatt először nem kerestek állást, azaz inaktívak voltak, ismét visszatértek a munkaerőpiacra.
A foglalkoztatás bővülése jelzi a gazdaság újraindulását, azonban azt is mutatja, hogy ez még nem teljes. Bár ágazati adatok még nem állnak rendelkezésre, valószínűsíthető, hogy például a turizmusban még messze van a foglalkoztatás szintje a válság előttitől.
A következő hónapokban van esély a foglalkoztatás további fokozatos növekedésére, ám ebből a szempontból meghatározó lesz, hogy az esetleges második hullám kapcsán milyen korlátozásokat vezetnek be világszerte, illetve hogy a szórakoztatóipar és a turizmus beindulása mikorra várható - mutatott rá Regős Gábor.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Tovább csökken a foglalkoztatottak száma, 222 ezren voltak munka nélkül januárban 3 hónapja
- 2023-ban nőtt a munkanélküliek és a foglalkoztatottak száma is 4 hónapja
- A foglalkoztatási ráta az ország vármegyéiben - grafikon 4 hónapja
- Nőtt a törökországi munkanélküliség 5 hónapja
- Egy év alatt 18 ezer fővel emelkedett a foglalkoztatottak száma 5 hónapja
- Így változott a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban decemberben 5 hónapja
- Célzott programokat fog kidolgozni a kormány a munkaerő-tartalék kihasználásához 5 hónapja
- Bárki számára elérhetőek a felsőoktatási statisztikai adatok 6 hónapja
- Rekord: egy millióval dolgoznak többen mint 2010-ben 6 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- KSH adatok: 12 ezerrel nőtt a külföldön dolgozók száma egy év alatt 6 hónapja