kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Egyszerre nő a foglalkoztatottság és a munkanélküliség

Becslések szerint több mint 26 ezer állást szüntetnek meg az idén a cégek, közel 38 ezerrel viszont növelik a létszámukat, így ezekből az adatokból kiindulva bővülni fog a foglalkoztatás - derül ki a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézet (MKIK GVI) felméréséből.

images

images

A hazai munkaerőpiac ellentmondásosságát épp az bizonyítja leginkább, hogy az idén egyszerre bővül a foglalkoztatottság és nő a munkanélküliség - mondta Parragh László. Az MKIK elnöke hozzátette: ez utóbbi oka többek között a már megszűnt sorkatonaság hatása, a felsőoktatás tömeges kibocsátása, a rokkantnyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjkorhatár emelkedése.

Az elemzésből az is kiderült: a hazai foglalkoztatók alig egynegyede tervezi, hogy 2007-ben pályakezdőt vesz fel, ők viszont körülbelül nyolcezer fiatalt alkalmaznának. A megkérdezett 6046 vállalkozás 16 százaléka foglalkoztatott tavaly Start kártyás fiatalt - főleg az idegenforgalomban.

A külföldiek foglalkoztatására vonatkozó tervek bizonyítják, hogy a cégek kilenc százaléka tartós munkaerőhiánnyal küzd. Míg tavaly a vállalkozások alig több mint egyötöde, most egynegyede tervezi, hogy külföldi dolgozót toboroz. A szakemberhiány térségenként változik, Győrben például tíz erősáramú villamosmérnököt venne fel egy cég kétszázötvenezres bruttó havi fizetésért, de nem talál munkaerőt. Budapesten pedig irodákba keresnek embereket a kerületi kirendeltségek, de sikertelenül - cikkezik a Világgazdaság.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk