Egyre sikeresebb az erdőművelési közmunkaprogram
A miskolci központú Északerdő Zrt. államilag támogatott foglalkoztatási akciót indított, amely hét hónapig százhatvanhárom embernek nyújt megélhetést. A dolgozók októberig klasszikus erdőművelési feladatokat látnak el, egyebek mellett megtisztítják a turistautakat.
Az erdőművelési közmunkaprogramra összesen kétmilliárd forintot áldoz idén az állam. A kezdeményezés sikerességét az bizonyítja a legjobban, hogy amíg 2003-ban csupán hat erdészet vett részt a programban és országosan 600 millió forintból gazdálkodhattak, addig ebben az évben már tizenhat erdészeti központ részesült a mintegy kétmilliárd forintos támogatási keretből.
Népszabadság
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Idén tovább csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma 4 éve
- 4,7 milliárd forintot csoportosít át a kormány a közmunkaprogramból 4 éve
- Növekszik a közmunkások átlagéletkora, egyre több a női munkavállaló 4 éve
- Csökken a közmunkások száma 5 éve
- Csökkent a közmunkások száma 5 éve
- 100-ból 89 közmunkás nem tud elhelyezkedni a versenyszférában 6 éve
- 2019-ben sem emelkedik a közmunkások bére 6 éve
- Már közmunkásokból is hiány van 6 éve
- A közmunkások nem tudnak megkapaszkodni a piacon 7 éve
- Vértes András: Kevés a 3 hónap munkanélküli segély 7 éve
- 2,5 ezer emberen segít a közmunka Észak-Magyarországon 16 éve