Egyre nő a Stabilitás által kezelt nyugdíjvagyon
A Stabilitás 8 százalékkal növelte önkéntes nyugdíjpénztári vagyonát, a tagok száma ugyanakkor stagnált.
Az egy főre vetített vagyon viszont 12 százalékkal, 831 ezer forintra növekedett egy év alatt.
Az 1,1 milliós taglétszám stagnált tavaly.
A 2013-as átlaghozam 8 százalék, a 10 éves átlaghozam pedig 7,7 százalék volt, ez utóbbi, az inflációval korrigálva 2,8 százalékot tett ki - ismertette az adatokat az elnök.
A szövetséghez tartozó pénztárak a teljes szektor több mint 90 százalékát adják.
A tagok tavaly 50,8 milliárd forintot fizettek be az önkéntes nyugdíjpénztárakba, ez 16 százalékkal több, mint a 2012-es adat. A munkaadók ugyanakkor 17 százalékkal kevesebbet, 36,1 milliárdot fizettek be 2013-ban az egy évvel korábbihoz képest. Lehoczky László ezt azzal magyarázta, hogy a cafetérián belül a munkavállalók inkább választják az azonnal elkölthető pénzt, mintsem hogy hosszútávra megtakarítanának.
Ebben a szektorban a kifizetések 23,3 milliárd forintot tettek ki tavaly, ez lényegesen kevesebb a 2012. évi 54,8 milliárd forinthoz képest.
Az önkéntes egészségpénztáraknál a befizetéseket rendszerint fel is használják a tagok. Tavaly a 720 ezer tag és a munkaadóik 36,2 milliárd forintot fizetett be. Egy évvel korábban még 40,6 milliárd forint volt a befizetés. Itt is a munkaadók befizetései csökkentek, 14 százalékkal, 27,5 milliárd forintra. Ebben a szférában a Stabilitás részaránya mintegy 70 százalék.
A magán nyugdíjpénztárak egészében a Stabilitáshoz tartoznak. A taglétszámuk 62 ezer, a vagyonuk pedig 193 milliárd forint volt a múlt év végén, és alig változott 2012-höz képest. Az egy tagra jutó vagyon 3,1 millió forint ebben a szektorban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- Példa: 25 éves férfi, 11 ezer forint havi befizetés - 100 ezer forinttal több nyugdíj 2 hónapja
- Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között 2 hónapja
- Csak a dolgozók fele tesz félre váratlan egészségügyi kiadásokra 2 hónapja
- Kiugró hozamot értek el a nyugdíjpénztárak tavaly 2 hónapja
- Új vezérigazgató az Invitech élén 2 hónapja
- Orbán Viktor: Minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az embereket meggyőzzék, van értelme dolgozni 3 hónapja
- Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába? 3 hónapja
- Felmérés: a dolgozók 30 százaléka biztos benne, hogy nem fog kijönni az állami nyugdíjból 4 hónapja
- Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- Túlbecsülik az emberek a szükséges megtakarítást adott nyugdíjkiegészítéshez 4 hónapja