Egypilótás járatok oldhatják meg a munkaerőhiányt
Egy pilótával repülnének a jövőben egyes légitársaságoknál, mert ez költségeket takarít meg és a munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémák mértékét is csökkentené.
Repülés közben a jelenlegi nemzetközi gyakorlat szerint az egyik pilóta irányítja a gépet és figyeli a vezérlést, míg társa az esetleges anomáliák megjelenésére és kiküszöbölésére koncentrál. Ez a modell arra is lehetőséget nyújt, hogy a pilóták felváltva pihenjenek repülés közben. Ezen kívül ha egyikük rosszul lesz, a másik át tudja venni a gép irányítását.
Több mint negyven országban ugyanakkor változtatnának ezen a gyakorlaton, és a szabályokat meghatározó Nemzetközi Polgári Repülési Szervezethez (ICAO) fordultak, hogy segítsen kidolgozni a kereskedelmi repülőgépek egyetlen pilótával történő biztonságos repülésének módját - számol be az Euronews.
Az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) is tárgyalásokat kezdett a repülőgépgyártókkal arról, hogyan lehetne megvalósítani az egypilótás szolgáltatási modellt.
Biztonsággal kapcsolatos aggodalmak is felmerülnek ugyanakkor mind az utasok, mind a pilóták szempontjából. A jelenlegi kétpilótás rendszer ugyanis megkönnyíti a potenciálisan felmerülő vészhelyzetek kezelését.
Arról, hogy mekkora probléma a pilótahiány, ebben és ebben a cikkünkben is írtunk.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Négyből három európai pilóta elaludt az elmúlt egy hónapban vezetés közben 9 hónapja
- Példátlan béremelést kaptak az American Airlines pilótái 10 hónapja
- Létszámrekordot döntött az Emirates 10 hónapja
- Ismét sztrájkolnak a Ryanair pilótái 10 hónapja
- 60 ezerről 2 millióra emelte a repülőorvosok éves felügyeleti díját Lázár János tárcája 11 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak az amerikai légitársaság pilótái 11 hónapja
- 50 ezer euró bónuszt kapnak a Wizz Air egyes pilótái 12 hónapja
- Légijáratok ezreit törölték az USÁ-ban munkaerőhiány miatt 12 hónapja
- Pilótákat toboroz az Emirates Budapesten 12 hónapja
- Kam Jandu váltja Chris Dinsdale-t a Budapest Airport élén 1 éve
- Újabb pilótatoborzó napot hirdet a Wizz Air Budapesten 1 éve