Egyedülálló programsorozatot szervez a Telekom HR-eseknek
A Magyar Telekom HR szakembereinek vezetésével a HRFEST-tel partnerségben november végén egyedülálló programsorozat indul. A Power of People elnevezésű, több hónapon át tartó, a HR szakma minden szegmensét felölelő workshop-sorozatra november 9-ig lehet jelentkezni.
A programra minimum három éve HR területen működő szakembereket várnak, akik elkötelezettek a folyamatos tanulás iránt, akiket inspirálnak az újdonságok, új perspektívák megismerése és szeretnének tevékenyen is hozzájárulni a szakma fejlődéséhez - közölte a Telekom.
A jelentkezés a programot szakmai partnerként támogató HRFEST aloldalán történik, ezt követően a pályázóknak egy videóinterjút kell rögzíteniük. A programot végül tizenhatan kezdhetik meg november 26-án.
A workshop három hetente jelentkezik online és összesen nyolc modul során kilenc témát dolgoznak fel a szakemberek. Az egyes alkalmakat a Telekom HR vezetői tartják, így a résztvevőknek lehetőségük van minden területet mélységeiben megismerni, közvetlenül a felelős szakmai vezető segítségével.
A programbeli részvétel hosszútávú elköteleződést és aktív jelenlétet kíván, hiszen a cél, hogy a résztvevők interaktívan, közös tudásmegosztás által gondolkozzanak az adott terület kihívásiról, legjobb gyakorlatairól.
„A fejlődés és a kíváncsiság hajt minket, hiszen nem követői, hanem alakítói szeretnénk lenni iparágunknak éppúgy, mint szakmánknak. A Telekom Power of People programunkat azért hoztuk létre, hogy tudásunk és tapasztalataink megosztása mellett közös gondolkozásra hívjuk az ország HR szakértőit és olyan szakmai közösségben inspiráljuk egymást, ahol van helye a kérdéseknek, formabontó ötleteknek, újító elképzeléseknek” - mondta Friedl Zsuzsa, a Magyar Telekom Chief People Officere és a Telekom Power of People program védnöke.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 1 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 3 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Úton a felsővezetői lét felé - hogyan segíthet egy mentor a cél elérésben? 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja