Egyedülálló beszédfelismerő program készül call centereknek
Világszerte egyedülálló, bármely élő nyelven működő beszédfelismerő rendszer fejlesztésén dolgozik a Nextent Informatika Zrt. vezette konzorcium. A cég olyan call centerekkel rendelkező vállalkozásoknak tervezi értékesíteni, amelyek a hagyományos telefonos ügyfélkiszolgálás mellett a hang és érzelem felismerésében rejlő többletértéket is hasznosítanák - írja az MTI.
A fejlesztés célja, hogy a magyar call centerek számára készült hangbányászati rendszeren keresztül bármilyen nyelven bármilyen szót, kifejezést fel lehessen ismerni a megoldásban alkalmazandó mesterséges intelligencia algoritmusok és nyelvészeti módszerek ötvözésével.
A megvalósításban részt vesz az Xdroid Kft., a SCI-Hálózat Zrt., és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) is. Tájékoztatásuk szerint a projektre kapott pályázati támogatás a teljes költség mintegy 70 százalékát fedezi, a fennmaradó költségrészt a konzorcium résztvevői saját erőből finanszírozzák.
A projekt érdekében 24 új munkahelyet hoznak létre, a tervek szerint 2020-ra készülhet el a rendszer - tették hozzá.
A Nextent 100 százalékban magyar tulajdonú informatikai fejlesztő, tanácsadó és rendszerintegrátor, főbb tevékenységi területei az üzleti döntéstámogatás, adattárház és egyedi rendszerfejlesztés és felhő alapú szolgáltatások, valamint a hang- és adatbányászaton alapuló mesterséges intelligencia megoldások biztosítása. A folyamatos kutatás-fejlesztésnek köszönhetően a cég a hazai hangbányászati megoldások vezető szállítójává vált. A nyilvános cégadatok szerint a vállalkozás 2015-ben 997 millió forint, míg tavaly 989 millió forint árbevételt ért el. A cég 2015-ben 19 millió forint nyereséggel, tavaly csaknem 44 millió forint veszteséggel zárta az üzleti évet.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Mindenekelőtt figyelni kell a nőkre és meg kell hallgatni őket. Ez a hozzáállás inspirálta a Mars nemzetközi #HearToBeHeard kutatását, amely 2021... Teljes cikk
A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk
A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk
- A HR technológiai trendjei: Milyen új technológiák formálják át a HR területet a közeljövőben? 7 napja
- Ezért használja titokban sok dolgozó az AI-t 7 napja
- Innovációs tevékenységet végző vállalkozások aránya Magyarországon 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Nagy Márton: a mesterséges intelligencia lehet a gazdaság egyik fő hajtóereje 1 hete
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 1 hete
- Az automatizálás és az AI terén is lemaradásban vannak a magyar cégek a nemzetközi átlagtól 1 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete