Egy munkakör, amiben csak utazni kell és whiskeyt kortyolgatni
Egy skót whiskey gyártó cég whiskey-nagykövetet keres. Ha úgy érzi rossz szakmát választott, szeret utazni és jó a rábeszélő képessége, akkor itt az ideje váltani - írja a Délmagyar.
A lap szerint egy hátránya van a munkának, az pedig a lehetséges másnaposság.
Persze akárkit nem vesznek fel: meg kell mutatni a cégnek, hogy a leendő munkavállaló azonosul a cég szellemiségével, tud mindent a cégről és megvannak azok a szociális készségek, amelyek segítségével el tudják adni a termékeket a bemutatókon.
Kétkörös interjúztatáson kell átjutni: a beugró feladat egy Instagram-ra feltöltött fotó, amin szerepel a #GrantsInterview hashtag. Egy olyan képre van szükség, ami a legjellemzőbb képet mutatja a pályázóról, és persze whiskey is szerepel rajta - írja a lap.
A cég HR-es kollégái kiválasztanak 250 jelentkezőt a fotók alapján, akik elküldhetik önéletrajzukat. Ezután 20 főre szűkítik a pályázókat, akik ellátogathatnak a Grant's szeszfőzdébe, Dufftownba, itt egy két napos tréningen vesznek részt.
Az utolsó kör után három embert toboroznak, akik képviselni fogják a céget Lengyelországban, Izraelben, Indiában; vagy Dél-Afrikában, az északi országokban, Kolumbiában; vagy Oroszországban, Taiwanban és Franciaországban.
A kiválasztottak feladata, hogy külföldön rendezvényeket szerveznek, termékbemutatókat kell tartanak, valamint ösztönözniük kell az embereket, hogy igyanak tovább, és vásároljanak a Grant's termékeiből minél többet. Aki a legnagyobb forgalmat bonyolítja, az lesz a cég nagykövete.
Részletek itt.
Fotó Pixabay
Délmagyar

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Technológia és innováció az executive searchben
Csak azok a felsővezetői kiválasztók élhetik túl a következő időszakot, akik nem engednek a minőségből, a múlt módszereire is támaszkodnak, ám... Teljes cikk
Hol vannak munkaerő-tartalékok Magyarországon?
2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk
Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH
“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek