Egy bankban szívesen lenne gyakornok a pályakezdők nagy része
2000 gyakornoki pozícióval, 6 szektor 47 munkáltatója szállt ringbe a Colibri Internship Awards 2016 versenyén. Zsűritagokként Nemes Orsolya, Y generációs szakértő, és a a Gyakornok.com alapítója, Balogi Attila is segítettek eldönteni - szigorú szakmai szempontok alapján -, hogy melyek a legvonzóbb munkahelyek a jövő munkavállalói számára.
A zsűri értékelési szempontjai a következők voltak:
1. Kiválasztási folyamat (bekerülés)
2. Élet a cégnél (munkakörnyezet, programok, kollégák)
3. Fejlődés gyakornokként
4. Továbblépési lehetőség (cégen belül)
„Egy jó employer branding videó pontosan azt mutatja, amire a jelöltnek szüksége van: beleképzeli magát a gyakornok helyzetébe, felveszi a cipőjét, és abban sétál végig az irodán, az ő szemszögéből nézve a céget, és számára releváns információkról beszélve. A zsűrizés során úgy néztem a videókat, hogy ha én ide akarnék gyakornokként, jelöltként jelentkezni, választ kapnék-e a bennem felmerülő kérdésekre, és valóban bepillantást kapok-e a kulisszák mögé.” - mondta el Nemes Orsolya, Y generációs szakértő, a Milestone Solutions Lab vezető tanácsadója, a zsűri tagja.
“Egy gyakornoki program akkor jó ha a teljes folyamat minden lépése, a meghirdetéstől kezdve a kiválasztáson át a beilleszkedésig és szakmai fejlődésig alaposan ki van dolgozva és egy hasznos tanulási élményt nyújt a pályakezdő számára. Fontos, hogy a pályakezdő megértse a folyamatokat, belelásson a területek együttműködésébe, szakmailag hasznos feladatokkal találkozzon. Növeli a fiatal kolléga elköteleződését, ha fel van vázolva a karrierútja, ha a gyakornoki program hosszútávú fejlődési lehetőséget, pályát kínál a számára" - mondta el Balogi Attila zsűritag, a Gyakornok.com alapítója.
2016-ban a következő cégek bizonyultak legjobbnak a szavazó, potenciális munkavállalók és a szakmai zsűri szerint:
Fődíj
(Valamennyi kategóriát átfogó, összesített értékelésben a legeredményesebb)Budapest Bank
Engineering szektor
I. Audi Hungaria Motor Kft.
II. Continental Automotive Hungary
III. E.ON
Finance & Business szektor
I. Budapest Bank
II. Raiffeisen Bank
III. WTS Klient
FMCG szektor
I. Unilever
II. Nestlé Hungária
III. British American Tobacco
IT & Telco szektor
I. Ericsson Magyarország
II. Accenture
III. SAP Hungary
SSC & Services szektor
I. Vodafone Shared Services
Közönség Díj
I. Nestlé Hungária
II. Raiffeisen Bank
III. Budapest Bank
Az értékelés menete
A végeredményt a szakmai zsűri (70%) és a közönségszavazat (30%) együttes eredménye adta.
A Colibriról itt írtunk hosszabban.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Tavaly decemberről idén januárra az épületek takarításával és facility managementjével foglalkozó B + N Referencia Zrt-nél nőtt legnagyobbat az... Teljes cikk
Ne csak a hirdetési költségeket számoljuk egy munkavállaló felvételénél, hanem a toborzó munkaóráinak költségét és a próbaidő alatti... Teljes cikk
Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Általános iskolásoknak nyújt egyedülálló képzést a neves tehetségprogram 1 hónapja
- Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket 2 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egy bérszámfejtő szoftver nagy segítség minden vállalatnál 2 hónapja
- Hogyan nyerhetjük meg a Z generációt? 2 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja