Eddig több mint 7,3 millió forint bírságot szabott ki a Nébih az ellenőrzött vállalkozásoknak
A tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első időszakában, március 1. és 18-a között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai 1958 létesítményt kerestek fel, 5 alkalommal korlátozták az adott élelmiszervállalkozás tevékenységét, valamint 74 esetben róttak ki bírságot, amelynek összege meghaladta a 7,3 millió forintot - írja az MTI.
Ehhez kapcsolódóan megjegyezték, hogy az országszerte megmintázott 44 tojásfesték csomagból 126 különböző tojásfestéket vizsgált meg a hivatal laboratóriuma és csupán egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott.
A 2017-es tavaszi szezonális vizsgálat "félidős" adataival összehasonlítva, idén kevesebb higiéniai hiányosságot tapasztalt a hatóság, az ellenőrzött termékeknél viszont több minőségi, valamint összetételbeli probléma adódott, mint egy évvel ezelőtt, a nyomon követhetőség viszont egyértelműen javult (2,2 százalékról, 1,3 százalékra mérséklődött a hiányosságok aránya).
A közleményben felidézték, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén március 1-jén is elindult a tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, amit Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára rendelt el.
Annak érdekében, hogy az ünnepek idején is kiváló minőségű és biztonságos élelmiszerek kerüljenek a családok asztalára, az ellenőrzés-sorozat egész húsvét hétfőig tart - olvasható a Nébih közleményében.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 2 hete
- Ezennel vége a kellemetlen pillanatoknak! 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 3 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 3 hete
- Ellenőrizni fogják, hogy az orvosok és a szakdolgozók munkaidőben valóban jelen vannak-e 4 hete
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 1 hónapja
- Az szja-bevallási tervezetek átnézésére hívja fel a figyelmet az adóhivatal 1 hónapja