Diplomás helyett gyakornokot akarnak a brit cégek
A brit vállalatok közel háromnegyede (72 százalék) tervezi, hogy a közeljövőben gyakornokokat foglalkoztat, szemben a 2014-ben mért 66 százalékkal, derült ki egy nagy-britanniai felmérésből. A diplomások iránti munkáltatói igények 34 százalékra estek, szemben a 2014-es 66 százalékkal.
A felmérés adatai rávilágítanak a szakképzett munkaerő hiányára, valamint alapvető szükségletként fogalmazódik meg a fiatalok nagyszámú bevonása az iparba. Ezt részben a gyorsan elöregedő munkaerő okozza, ugyanis az elkövetkező években jelentős számú munkavállaló nyugdíjba vonulására lehet számítani.
Továbbá a vállalatok a gazdasági és politikai bizonytalanság ellenére is terjeszkedni, illetve bővíteni szeretnének. Egyre elterjedtebb a trend, hogy más iparágakból csábítanak át olyan munkásokat, akik könnyen átképezhetők. Verity Davidge, az EEF oktatási és szakképzési csoportvezetője azt mondta, hogy mivel a technikai készségek hiánya továbbra is a legnagyobb munkaügyi probléma, a belső szakmai képzések kerültek a toborzási célkitűzések központjába.
A brit cégek négyötödénél a munkavállalók átlagos életkora 41 év vagy annál magasabb, és a vállalatok közel fele arra számít, hogy a munkaerő 11-20 százaléka nyugdíjba fog vonulni a következő évtizedben. A The Manufacturer brit ipari szakportál által bemutatott felmérésről ugyanakkor nem derült ki, mekkora mintán végezték.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért kerül egy tréning annyiba, amennyibe? Ez az alapvető kérdés gyakran felmerülhet a cégvezetés részéről a HR irányába, akinek „el kell... Teljes cikk
A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk
Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk
- Egyre nehezebb a fiatalok toborzása és megtartása, de mi lehet a megoldás? 1 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 2 hete
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Csak a magyar fiatalok 20 százaléka érzi, hogy stabil a munkahelye 3 hete
- Az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete