kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Díjazzák a magyarok a vállalatok társadalmi felelősségvállalását

A magyar fogyasztók 51 százaléka kész többet fizetni egy termékért vagy szolgáltatásért, ha tudja, hogy gyártója közvetlenül támogat társadalmi célokat; tavaly a válaszadók 43 százaléka, három éve pedig csak a 32 százaléka nyilatkozott így - derült ki a Nielsen kutatásából, amelyet a vállalatok társadalmi felelősségvállalásáról készített.

A fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató cég csütörtöki közleménye szerint az idén február-márciusban végzett felmérést megelőző hat hónapban a magyar fogyasztók 57 százaléka vásárolt legalább egy árucikket vagy szolgáltatást olyan cégtől, amelyről tudta, hogy elkötelezett pozitív társadalmi törekvések iránt. Ez az arány 25 százalékponttal nagyobb, mint a múlt évi felmérés során.

A Nielsen globális kutatásának eredménye szerint a magyarok pozitívabban viszonyulnak a vállalatok társadalmi célokat támogató programjaihoz, mint az európai átlag. Európa 31 vizsgált országában ugyanis a válaszadók átlag 40 százaléka hajlandó több pénzt adni a társadalmi célokat támogató vállalatok termékeiért. Szintén a magyarokénál kisebb arány, a válaszadó európaiak átlag 40 százaléka mondta, hogy vett olyan vállalat termékéből, amelynek ismeri társadalmi felelősségvállalását.

A felmérést a világ 60 országában végezték el, az összesített eredmény szerint a válaszadók átlag 55 százaléka hajlandó magasabb árat megadni valamiért, ha a társadalmi felelősségvállalásban aktív vállalatoktól vesznek valamit. Arányuk 10 százalékponttal több, mint a 2011. évi felmérésben.

A válaszokból az is kiderült, hogy a magyarok 67 százaléka szívesebben dolgozik pozitív társadalmi és környezetvédelmi hatások iránt elkötelezett cégnél, míg az európai átlag 53 százalék.

Társadalmi vagy környezetvédelmi programokban önkéntes munkát végez, vagy azokat pénzzel támogatja a magyar válaszadók 42 százaléka. A vizsgált 31 európai ország átlagos mutatója 33 százalék.

A felmérésben több mint 30 ezer fogyasztót kérdeztek meg 60 országban, Európa mellett Ázsiában és Óceániában, Észak- és Dél-Amerikában, Közép-Keleten, valamint Afrikában. A minta mindegyik országban reprezentatív az internet-használók korát és nemét tekintve. A Nielsen a kutatást csak olyan országokban végzi, ahol az internet elterjedtsége legalább 60 százalék, vagy minimum 10 millióan rendelkeznek internet-hozzáféréssel.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A dolgozók kétharmada heti 1-2 meetinget időpocsékolásnak tart

Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk

Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk