Csökken a SZÉP-kártya népszerűsége, és falja az infláció is
A béren kívüli juttatások átlagos kerete alig több mint 10 százalékkal emelkedett idén a Cafeteria Trend friss felmérése szerint, a SZÉP-kártya egyre népszerűtelenebb, mióta nem használható élelmiszervásárlásra.
Falni kezdte a cafetéria értékét az infláció. Miközben a KSH adatai alapján az éttermek már 30 százalékkal, az üdülés pedig 20 százalékkal drágább, mint egy éve, átlagosan a cégek átlagosan alig több mint 10 százalékkal emelték a juttatásokat a Cafeteria Trend friss felmérése szerint. A szakszervezeteknél azt mondják, egyre kevesebben választanak SZÉP-kártyát, mert kevésbé veszik hasznát a dolgozók, főleg azok után, hogy megszűnt a lehetősége, hogy a juttatásból élelmiszert lehessen vásárolni - derült ki az RTL Klub riportjából.
A SZÉP-kártya népszerűsége azért csökkent, mert megszűnt az a lehetőség, hogy élelmiszert lehessen vásárolni vele. Holott tavaly február és június között, amikor átmenetileg a boltok is elfogadhatták a SZÉP-kártyát, a költések közel egynegyede kimondottan élelmiszerre ment az MKB Bank adatai szerint.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- Kiaknázatlan lehetőség van a bérnél lényegesen kisebb költséggel adható utalványokban 4 napja
- Az infláció alakulása Magyarországon 2024 áprilisáig 1 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Ez kell a járműipar munkaerőigényének kiszolgálásához 3 hete
- Ezermilliárd forint feletti forgalmat realizált tavaly a SPAR 3 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- A fiatal munkavállalók harmada szerint munkáltatója nem törődik a fenntarthatósággal 4 hete
- Infláció az EU-tagállamokban: Románia továbbra is az élen 1 hónapja
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja