Cafeteria: bezárhatnak a legnagyobb utalványforgalmazók?
Nagy valószínűséggel a Magyar Posta Zrt. idén tavasszal, kimondottan utalvány-kibocsátásra létrehozott leányvállalata, a Posta Paletta - és ezen keresztül az államkassza - söpörheti be azt az eddig multicégeknek járó hasznot, amely a hidegételutalvány kibocsátásából származott - írja a Magyar Nemzet. A lap hozzáteszi: a posta leánycége így jóval nagyobb piaci részesedésre is szert tehet, mint az eredetileg célul kitűzött jövő év végi 10-15 százalék.
A béren felüli juttatások átalakításával jövő októbertől az állam határozhatná meg, mely társaságok állíthatják ki a hidegétel-utalványokat, s a nagy nyertes a Posta Paletta lehet, ha a parlament változtatás nélkül hagyja jóvá a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatnak ezt a passzusát. A Magyar Nemzet csütörtöki számában azt írja, hogy véget vethet a legnagyobb utalványforgalmazók tevékenységének a javaslat elfogadása. Az évi közel 390 milliárd forintos piac fele a Cafetéria szolgáltatás.
A javaslat havi ötezer forintban maximalizálná a munkáltató által adható hidegétel-utalványokat, ezen felül csak az állam által szabott feltételek mellett kibocsátott Széchenyi Pihenőkártyát - a Szép-kártyát - adhatja a dolgozóinak.
Az Accor Service-t, a Le Chéque Déjeuner-t és a Sodexo Passt tömörítő Étkezési Utalvány Forgalmazó Egyesült a lappal azt közölte, hogy a változtatások a számításaik szerint 20 milliárd forint költségvetési hiányt és 100 milliárd forint fogyasztáscsökkenést eredményezhetnek.
Magyar Nemzet/Napi Gazdaság/MTI
A javaslat havi ötezer forintban maximalizálná a munkáltató által adható hidegétel-utalványokat, ezen felül csak az állam által szabott feltételek mellett kibocsátott Széchenyi Pihenőkártyát - a Szép-kártyát - adhatja a dolgozóinak.
Az Accor Service-t, a Le Chéque Déjeuner-t és a Sodexo Passt tömörítő Étkezési Utalvány Forgalmazó Egyesült a lappal azt közölte, hogy a változtatások a számításaik szerint 20 milliárd forint költségvetési hiányt és 100 milliárd forint fogyasztáscsökkenést eredményezhetnek.
Magyar Nemzet/Napi Gazdaság/MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Nőtt a postai dolgozók elleni erőszakos cselekmények száma, lépett a Magyar Posta 3 hónapja
- Korábban kezdi kézbesíteni a Magyar Posta a februári dupla nyugdíjellátást 4 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja
- Nem loptak, csak szoftverhiba volt - kártérítést kapnak a jogtalanul elítélt alkalmazottak 5 hónapja
- 2024: trendforduló vagy bércsapda jön a munkavállalóknak? 5 hónapja
- Vajon csökken a vállalati egészségkultúrára fordított béren kívüli juttatások adója? 6 hónapja
- Nyerő juttatások, tippek a munkatárs-megtartáshoz 2024-re 6 hónapja