Biztos jövőt jelent a mérnöki szakma
A megkérdezettek 63 százaléka már kisgyermekkorában eldöntötte, hogy mérnök szeretne lenni, derül ki a CLAAS Hungária Kft. által készített felmérésből. Minden ötödik kitöltő azt várta a foglalkozásától, hogy kézzelfogható eredménye legyen munkájának, illetve új dolgokat alkothasson.
beosztottként gondolkodnak, azok 27%-a azonos fizetés esetén vidéki nagy multicéget választana a fővárosi cégekkel szemben.
Országos felmérés keretében vizsgálta a Z generációs fiatal mérnökök karrierválasztási szokásait és igényeit. A szakma kiválasztása során a legjellemzőbb a céltudatos, már gyerekkorban eldöntött pályaválasztás, de emellett a baráti és szülői tanácsok is befolyásoló tényezők, a válaszadók közel 10%-a azonban egyszerűen csak szerette volna megtapasztalni, hogy mit is adhat számukra a mérnök szakma
Hol tájékozódnak a fiatalok?
A felmérés megmutatta, hogy legtöbben az álláshirdető portálokról tájékozódnak új álláslehetőség iránt. A válaszadók 44%-a azonban főként a social media felületeket részesíti előnyben, s ezeken keres lehetőségeket. Az emberi kapcsolatok azonban továbbra sem elhanyagolhatók, hiszen az ismerősök ajánlása 40%-ot ért el a válaszok rangsorában. Minden második válaszadó számára fontos volt, hogy munkájuk izgalmas projekteket és kihívásokat is tartalmazzon, derült ki a felmérés egyik kérdéséből. A biztos megélhetés, mint választási szempont csupán 9%-uknál jelent meg első helyen.
Fontos a munka és magánélet egyensúlya
A megkérdezettek 31%-ának az volt a legfontosabb egy munkahely kiválasztásakor, hogy legyenek fejlődési, előrelépési lehetőségeik, a karrierút pedig már az elején jól látható legyen. A munka és magánélet egyensúlya minden ötödik válaszadó számára elsődleges szempontként jelent meg, de a lokáció és a fizetés is fontos tényező egy-egy munkahely
kiválasztásánál. A válaszadók közel háromnegyede városi, községi lakóhellyel rendelkezik, 11%-uk a fővárosban, 16%-uk pedig valamelyik megyeszékhelyen él.
Mérnököknek szóló önéletrajzmintánk itt elérhető.
Fotó: Pixabay
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért szeretek recruiter lenni? – tette fel a kérdést néhány ismert toborzási szakembernek Csatalinácz Adrienn, az euJobs HR-Group HR és BRAND... Teljes cikk
Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk
Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk
- Új generációk, új munkavállalói attitűdök az ügyvédi szakmában 2 napja
- Mennyit keres egy gyártó cégnél dolgozó mérnök? 2 napja
- 5 generáció a munkahelyen: generációs kérdések az üzleti szolgáltató központokban 5 napja
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Z-generációs álommeló - most bárkiből lehet utazási influencer 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 3 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 3 hete