Bizalmát vesztette a tanácsadó cégekben?
A munkaerőpiac keresleti és kínálati oldalán egyaránt találunk olyanokat, akik bizalmatlanul állnak a toborzó cégekhez. Akár megbízóként, akár álláskeresőként arra számítunk, hogy a tanácsadó cég megkönnyíti a helyzetünket és a megfelelő információk birtokában, hatékonyan segíti a felek kölcsönösen előnyös egymásra találását. Mi az oka annak, hogy a valóságban ez nem mindig valósul meg?
A napjainkra jellemző, szoros versenyhelyzetben a toborzó cégek gyakran olyan megbízásokra is igent mondanak, melyek – kompromisszumok nélkül – már a kezdetektől fogva jó eséllyel kudarca vannak ítélve. Egy projekt sikeres teljesítését ellehetetleníthetik például a megbízó fél által felállított – esetenként irreális – feltételek, az adott üzleti szektorra aktuálisan jellemző piaci helyzet vagy épp a toborzó cég saját (erőforrás) korlátai. A tanácsadó cég feladata, hogy ilyen esetekben is, a helyzet megfelelő feltérképezését követően, őszinte és pontos visszajelzést adjon a megbízónak és elinduljon egy párbeszéd. Ezzel szemben, sajnos gyakori az „elvállaljuk, majd csak lesz belőle valami” hozzáállás, ami ritkán végződik kölcsönös elégedettséggel.
Nem minden ügynökség működik tanácsadóként
Gyakori panasznak számít a csalódott ügyfelek körében, hogy az ügynökségek az egyik legfontosabb szolgáltatásra fektetik a legkisebb hangsúlyt, a tanácsadásra. Nem ritka eset, hogy egy ügynökség szolgáltatása csupán az önéletrajzküldésben nyilvánul meg. A folyamatos kommunikáció hiányának köszönhető, hogy nem megfelelően előszűrt, felkészítetlen jelöltek érkeznek a partnerekhez interjúra. Ezzel pedig nem csupán a megbízó fél veszíti bizalmát az ügynökségben, hanem a munkavállaló sem érzi előnyét annak, hogy tanácsadó cégen keresztül pályázott.
Mit nyerhet a munkáltató, ha a megfelelő tanácsadó céget választja?
Természetesen léteznek olyan ügynökségek, akik hatékonyan támogatják a teljes kiválasztási folyamatot. Ez azt jelenti, hogy a kezdeti lépésektől fogva, a toborzási procedúra végéig jelen van a tanácsadó – sőt, még az után is. A folyamatos rendelkezésre állással és az aktuális piaci trendek közvetítésével egy ügynökség valódi előnyt tud nyújtani megbízójának, ami ideális esetben nem csak egy pozíció betöltésének erejéig tart. A hosszú távú sikeres támogatáshoz elengedhetetlen, hogy a tanácsadók a szakmai vezetők álláspontját is megértsék, feltérképezzék az adott cég kultúráját és megismerjék azt a környezetet, amiben a leendő munkavállalónak helyt kell állnia. Ezeknek a folyamatoknak a gördülékeny működése a kölcsönös bizalmon alapszik, ezáltal létrejöhet az egyenrangú, valódi partnerségi viszony. A folyamatos szakmai támogatás mellett, további előnyökkel is jár, ha egy cég megtalálja azt az egy, maximum két ügynökséget, akivel valódi alapokra tudja helyezni az együttműködést. Egyrészről felszabadulnak azok az erőforrások, melyeket eddig esetenként akár 3-4 ügynökségre is fordítottak. Másrészről pedig nem emelkedik irreálisan magasra ugyanannak a jelöltnek a bérigénye, ha csupán egy-két tanácsadó találja őt meg, mintha négy ügynökségtől kapna megkeresést ugyanarra a pozícióra.
Miért éri meg álláskeresőként valódi tanácsadó céghez fordulni?
A munkavállalókkal való együttműködés során ugyanúgy kulcsfontosságú szerepet játszik a kölcsönös őszinteség és bizalom, mint a partnerek esetén. Egy profi tanácsadó feladata, hogy megteremtse azt a közeget a jelöltje számára, ahol ugyanolyan nyíltan tud beszélni a terveiről, elképzeléseiről, mint adott esetben a kétségeiről, fenntartásairól. Fontos, hogy álláskeresőként éljünk a lehetőséggel és merjünk őszintének lenni akár bizonytalanságainkkal kapcsolatban is. Ekkor érkezhet valódi segítségnyújtás a tanácsadó részéről. A partnerekről és a piacról rendelkezésre álló átfogó ismeretek lehetővé teszik, hogy olyan pontos és hiteles visszajelzést adjon az ügynökség az álláskeresőnek, mely egyedülállóan értékes a számára.
Természetesen a megfelelő felkészítés ebben az esetben sem egyszeri beszélgetésben nyilvánul meg, végigkíséri a teljes jelentkezési – kiválasztási folyamatot és utóköveti a jelölt elégedettségét.
„Az őszinteség mindig is kiemelten fontos volt ebben a szakmában, ami az elmúlt 20 évben a szakmai hitelességünket is megalapozta. Több mint 10 éve vagyok a szakmában és jó érzés most is, vezetőként azt látni, hogy körülöttem a fiatalabb tanácsadók is úgy vélekednek, hogy az őszinteség és a hitelesség a Grafton egyik erőssége. Ebből kifolyólag ezt a hozzáállást erősítik egymás között is, illetve ezt adják át a következő tanácsadó generációnak. Bízunk benne, hogy ez a szemléletmód egyre nagyobb teret nyer az iparágon belül és kívül tevékenykedő szereplők körében egyaránt.” - Dózsa Orsolya, Operations Manager, Grafton Recruitment Csapat
www.grafton.hu
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk
Olvasási idő: 3 perc - Szerző: Szabó Dorina. Teljes cikk
A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 1 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest 2 hete
- A BMW autógyár miatt nőtt az érdeklődés a járműmérnöki képzés iránt Debrecenben 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 2 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete