kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

Béremelés nélkül is erősíthető a munkavállalói lojalitás

A SZÉP kártya mellett a céges programok, a telefon vagy laptop, a vállalati autók és a tréningek a legnépszerűbb, sztenderd béren kívüli juttatások a hazai vállalatoknál – derül ki az EY Adókonferencia több mint 250 résztvevője körében készített felmérésből. A tanácsadócég szakértői arra is felhívták a figyelmet, hogy a megszokott megoldásokon túl számos adóhatékony lehetőség kínálkozik – ideértve bizonyos értékpapír programokat is – amelyekkel a vállalkozások a bérköltségek jelentős emelése nélkül is növelhetik a munkavállalók motivációját és lojalitását.

Béremelés nélkül is erősíthető a munkavállalói lojalitás-

Az energiaválság, az infláció és a növekvő kamatok nem várt kihívások elé állították a hazai vállalatokat. Érthető, hogy ebben a környezetben minden cég számára kritikusan fontos a működési költségeinek féken tartása, miközben az alkalmazottak béremeléssel szeretnék megtartani vásárlóerejüket.

A bérfeszültségek enyhítéséhez a döntéshozóknak érdemes megvizsgálni, hogy milyen kedvező adózású, vagy akár adómentes juttatások állnak a rendelkezésükre. Az EY felmérése szerint a SZÉP kártya (95%) mellett a céges programokat (90%), a prémium kategóriás munkaeszközöket (83%), a vállalati autót (79%) és a tréningeket (75%) tartalmazzák leggyakrabban a béren kívüli juttatási csomagok, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a dolgozói elégedettség erősítéséhez is.

„Sok vállalkozás számára jelent kihívást, hogy egyszerre kell kontroll alatt tartani a költségeket és megtartani a tehetséges alkalmazottakat. A tévhittel ellentéteben viszont számos olyan juttatás érhető el, ami nem csak a bérek kiegészítésére, de a munkatársak lojalitásának megerősítésére is alkalmas. A megfelelő kompenzációs csomag kialakításával a fizetések látványos növelése nélkül is erősíthető a dolgozók elkötelezettsége” – hívta fel rá a figyelmet Oláh Veronika, az EY személyügyi tanácsadással foglalkozó területének vezetője.

Nemcsak az alkalmazottak megtartása komoly feladat, hanem az is, hogy a kollégák mentálisan, fejben is jelen legyenek, és megfelelő energiát fektessenek tevékenységükbe. Egyre több cég ismeri fel a dolgozói jóllét jelentőségét, amit már nem csak az irodában töltött idővel kapcsolatban tartanak fontosnak. A résztvevők többsége szerint a megfelelő mértékű javadalmazáson túl (98%), a rugalmasság (80%) és az inspiráló vezetők (72%) a legfontosabb tényezők a munkatársak motiválásában.

„Érdemes odafigyelni arra, hogy a munkavállalók jóllétét mind a négy kulcs területen támogassuk. A pénzügyi mellett a fizikai, érzelmi és szociális szempontból is legyenek olyan juttatások és tágabb értelemben vett vállalati tényezők, amelyek ezt erősítik. Ide tartoznak akár a tanulási-fejlődési lehetőségek, a vezetők kommunikációs stílusa és a közösség megtartó ereje is. Pénzügyileg és a megtartás szempontjából is az a leghatékonyabb, ha a kínált tényezőket a valós dolgozói igényekhez szabjuk, akár külön-külön célcsoportokat figyelembe véve, és közben kiaknázzuk a kevésbé ismert adóhatékony juttatásokban rejlő lehetőségeket is. A teljes kompenzációs struktúra ideális kialakításához sok esetben érdemes külső szakértőt bevonni a folyamatba” – emelte ki Peterson Júlia, az EY Workforce Advisory csapatának szakértője.

 

fotó: unsplash

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk