Be kellene vonni a 15-24 éveseket a munkaerőpiacra
Továbbra is nagy a munkaerőpiaci tartalék a 15 és 24 év közötti korcsoport tanulói között, ők iskola mellett részmunkaidőben, a duális képzés keretein belül, illetve egyéb atipikus foglalkoztatási formában is dolgozhatnának. Ehhez azonban innovációra lenne szükség a HR területén.
Akkor lehetne a diákokat nagyobb létszámban és arányban bevonni a munkaerőpiacra, ha például olyan szerződéses mintákat vagy jó gyakorlatokat ismertetünk meg a kis- és középvállalkozásokkal, amelyeket könnyebben tudnak használni - mondta Szalai Piroska, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) Smart Family Centrum vezetője a Világgazdaságnak.
A munkaerőpiaci szakértő szerint ugyanis továbbra is jókora munkaerőpiaci tartalék rejlik a 15 és 24 év közötti korcsoport tanulóiban. Ők iskola mellett részmunkaidőben, a duális képzés keretein belül, illetve egyéb atipikus foglalkoztatási formában is dolgozhatnának.
Ehhez azonban a humán erőforrás területén innovációra lenne szükség, hiszen egy diák az egyetem mellett nem tud négyórás műszakot vállalni, mivel az órarendje nem engedi meg.
Emiatt más típusú munkaszerződésekre is szükség van, amivel az a probléma, hogy a kkv-k esetében sokszor nem biztos, hogy megfelelő módon tudják kezelni ezeket a jogi formákat.
Ösztönzőleg hathat a fiatalok foglalkoztatottságára a 25 év alattiak január elsejétől esedékes személyijövedelemadó-kedvezménye is - véli a szakértő.
A kormány tervei szerint 270-280 ezer diákot érinthet közvetlenül az adómentesség, ami a nettó bérben 30-40 ezer forint pluszt jelenthet havi szinten. Ennek azért is van jelentősége, mert a diákok, pályakezdők munkavállalásakor az egyik legfontosabb motiváció a magasabb bér.
Fotó: unsplash.com
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 1 hónapja
- 551 100 forintos kezdőfizetéssel keres munkavállalókat az ALDI a Balatonhoz 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- 2000 forint az átlagos diákórabér, nyáron pedig újabb emelkedésre lehet számítani 1 hónapja
- Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből 2 hónapja
- Íme az UniYou Év Diákmunkahelye pályázatának győztesei 2 hónapja
- Egy lassú előre, két gyors hátra: foglalkoztatási pávatánc 2 hónapja