Bátrabban kérnek fizetésemelést a férfiak
A férfiak bátrabban kérik a fizetésemelést, több mint a felük lépett már korábban az ügyben, szemben a nők 43 százalékával - derült ki a profession.hu országos felmérésének eredményei alapján.
A jelenlegi fizetésével a kutatásban megkérdezett ezer válaszadó alig harmada, 27 százalék elégedett - ez az arány egyedül a fiatalok, a diplomások, és a vezető beosztásúak körében magasabb. Az 50-59 év közöttiek 65 százaléka és a szakmunkás végzettségűek 72 százaléka határozottan úgy véli, hogy magasabb bérezést indokolna a munkakörük.
Ötből négyen a fizetések emelkedésének ütemét is nagyon lassúnak találják. Leginkább az 50 év felettiek (78%), illetve az általános iskolai végzettséggel rendelkezők (86%) gyorsítanának ezen. Az egészségügyben dolgozók 61 százaléka szerint túl alacsony a fizetésük és 74 százalékuk az emelések ütemét is lassúnak találja. Az oktatásban is hasonlóak az értékek, a fizetéssel 61 százalék, az emelések gyakoriságával pedig 77 százalék nincs kibékülve. A szakmunkáknál is rendkívül magas az elégedetlenség.
Több helyen szeretnének anyagi ösztönzőket
Minden harmadik munkavállaló olyan helyen dolgozik, ahol működik teljesítményértékelő rendszer. A válaszadók 23 százalékának felettese ad visszajelzést, 38 százalék viszont semmilyen visszajelzést nem kap főnökétől. A pénzbeli méltatást sokan keveslik: csak minden ötödik válaszadó véli úgy, hogy kellő anyagi elismerésben részesül. Az egészségügyben és az oktatásban dolgozók hiányolják leginkább az elismerés anyagi formáját.
Minden második dolgozó kért már fizetésemelést
A megkérdezettek fele kért már korábban fizetésemelést: 28 százalék többször is, 21 százalék pedig eddig egy alkalommal. Legtöbben ilyenkor saját teljesítményük elismerésére hivatkoznak, és nem a piaci helyzetre, vagy a konkurencia ajánlatára utalva állnak felettesük elé. A kutatás eredményei alapján kijelenthető, hogy a férfiak bátrabban kérik az emelést, több mint a felük lépett már korábban az ügyben, szemben a nők 43 százalékával.
2017 az emelések éve lesz
A megkérdezettek 78 százaléka tervezi, hogy még idén vagy a jövő évben fizetésemelést kér: tízből hárman 11-20 százalékos emeléssel terveznek, tízből ketten pedig 21-30 százalékos bérnövekedésre számítanának. A munkavállalók fele alaposan megtervezi, milyen érvekkel támassza alá igényét, 64 százalék személyesen vagy az interneten érdeklődik a piaci helyzetről. Amennyiben elutasítják kérésüket, több mint a felük elgondolkodik a munkahelyváltáson, 38 százalék pedig biztosan új állást keres.
Profession.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja
- Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók 3 hónapja
- Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon 3 hónapja
- Óvatos optimizmus a vezérigazgatóknál, felértékelődik a HR 3 hónapja
- A rendőröknek is érkezett a megemelt fizetés 4 hónapja
- A nyugállományba vonuló pedagógusok is kapnak fizetésemelést 4 hónapja
- Rétvári Bence: február elején minden pedagógus emelt fizetést kap 4 hónapja
- Mit akar a Z generációs munkavállaló? 5 hónapja
- Felmérés: erre számítanak a családi cégek a saját helyzetüket illetően 5 hónapja
- Január elsejével emelkedett a rendvédelmi dolgozók bére 5 hónapja
- Munkahely van, már csak dolgozó kellene 5 hónapja