Az LMP javaslatokat tesz a szociális pálya megbecsültségének növelésére
Az LMP ötpontos javaslatcsomaggal kívánja elérni a szociális pálya megbecsültségének növekedését. Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője elmondta: 93 ezer ember dolgozik ezen a területen, ők naponta több mint 800 ezer emberről gondoskodnak. Azonban ezt a pályát rendkívüli mértékben lebecsülték az elmúlt 27 évben, a munkakörülmények és a fizetések tekintetében is "cserben hagyták a szociális dolgozókat" - írja az MTI.
További pontként említette, hogy elfogadhatatlan, hogy sokan szociális végzettséggel közmunkásként dolgoznak, megbecsült közalkalmazottként kell őket foglalkoztatni.
A szóvivő közölte: emellett kezelni kell a súlyos létszámhiányt, mert legalább 10 ezer ember hiányzik a szakmából.
Kanász-Nagy Máté azt mondta, a családtagjukat gondozóknak lehetővé kell tenni, hogy az ápolást munkaviszony keretében végezhessék, és az ápolási díj rendszerét át kell alakítani, hogy legalább minimálbért kapjanak. Egy háttérintézmény létrehozását is szorgalmazta, ahol szakmai, módszertani segítséget kaphatnak a szociális dolgozók.
Az LMP szóvivője megjegyezte: a hétfői parlamenti napot ennek a témának szánja a párt, minden parlamenti felszólalásukban ezzel foglalkoznak majd.
MTI
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 1 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 2 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 3 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 4 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 4 hete
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 4 hete