Az LMP 50 ezer forintra emelné az öregségi nyugdíjminimumot
Ezzel 71 ezer nyugdíjason segítenének, akiknek a járandósága az 50 ezer forintot sem éri el.
2008 óta beragadt az öregségi nyugdíjminimum értéke Magyarországon, a pénzromlás ütemét sem figyelembe véve még ma is 28 500 forint ennek összege. Ezen változtatna Hohn Krisztina LMP-s képviselő, aki csütörtök délután nyújtott be egy törvényjavaslatot az egyes törvényeknek a nyugdíjasok helyzetének javítását célzó módosításáról - írja a Menedzsment Fórum. Ennek egyik pontja 50 ezer forintra emelné az öregségi nyugdíjminimumot. Az emelés önmagában legfeljebb 1,5 milliárdos lyukat ütne a költségvetésen, ha azt feltételezzük, hogy az a 71 ezer 50 ezer forintnál kevesebb juttatásban részesülő nyugdíjas az öregségi nyugdíjminimumot kapja, közvetetten azonban több tízmilliárdos hatása is lehet.
Mfor.hu
Mfor.hu
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel! 2 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 4 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 4 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 1 hónapja
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 1 hónapja
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja